10-12 millió évvel ezelőtt itt a Pannon beltenger hullámzott, melynek sekély és meleg vizében élőlények milliárdjai éltek. Az egykori mészvázas vörösmoszatok alkotta iszaptömegbe ágyazódtak bele az elpusztult mohaállatok, vastaghéjú osztrigák, fésűskagylók, tüskésbőrűek, és csigák tetemei. Még a cápák fogait is megőrizte a mészkő. A Kőfejtőben tett sétánk során ezeket az ősmaradványokat mi is megfigyelhetjük a fejtés falfelületein és a kőzetdarabokban. Az itt található fajok többsége már nem él a mai tengerekben.
A lajtamészkő könnyen fejthető, jól alakítható és az időjárás viszontagságainak ellenáll. A történelem során a közeli és a távolabbi környék kedvelt építőkövét adta. Már a rómaiak idejében is használták Scarbantia falaihoz. A soproni Szent Mihály templom, és a Bécsi Stephansdom, valamint a Művészettörténeti és a Természettudományi Múzeum is ebből a kőből épült. A helybéli mészkőből készültek a fertőrákosi kőemlékek, a sírkövek, a pellengér, a városfal, a település régi lakó- és gazdasági épületei, a templom és a püspöki kastély.
Rákoson és környéken több kőfejtő működött. Az emberek saját szükségleteikre ott fejtettek követ, ahol az a legegyszerűbbnek látszott. Napjainkban a Sziklasoron több helyütt is láthatjuk még az egykori kőfejtés nyomait. A 10-20 méteres függőleges falak alján befelé vágott járatok kovácsnak, lakatosnak, kőfejtőnek adtak otthont.
A nagy kőfejtőről 1587-ben Draskovich bíboros urbáriuma rendelkezett. A kő fejtését nem az uradalom végezte, hanem az alkalmilag jelentkező kőfaragóknak engedélyezte a kövek kibányászását. A püspöki kőfejtő adta a rákosi kastély és a templom építéséhez szükséges követ. A győri székesegyház oromfala is ebből a mészkőből készült 1823-ban.
A kőfejtő 1848 után is a püspökség tulajdona maradt. Amikor Simor Jánost 1857-ben győri püspökké nevezték ki, a bécsi Baugesellschaft kibérelte a rákosi kőfejtőt. Az 1860-as évek elejétől állandóan mintegy 50-100 ember dolgozott a kőfejtőben. A helybeli napszámosok is szívesen jöttek, hiszen jól megfizették őket. Ezen felül a kőfejtő őre minden nap lovaskocsin szállított nekik egy hordó bort, valamint kolbászt és kenyeret, hogy jó erőnlétben bírják a nehéz munkát.
bécsi Baugesellschaft elsősorban Bécsnek dolgozott. Akkor épült a városháza, az egyetem, a Votivkirche, a Művészettörténeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum. A bécsi építkezésekhez nagy kőblokkokra volt szükség. 40-50 mázsás köveket vágtak ki a kőfejtőből. Elszállításukat különleges, nagy, erős szekereken végezték, amelyeket 8-12 pár bivaly húzott. Sokszor egy hónapnál is tovább tartott, amíg a kő megérkezett Bécsbe, rendeltetési helyére. Festetich herceg is csak összeköttetései révén jutott rákosi kőhöz, hogy keszthelyi kastélyát kibővíthesse.
Az I. világháború után a műkő és a vasbeton egyre jobban elterjedt, ezért az építkezéseknél háttérbe szorult a terméskő használata. A kőfejtés még a II. világháborúig folyt, de kisebb mértékben. Ebben az időben kőfaragómesterek is dolgoztak, de a legtöbb követ maguk a házépítők fejtették ki. 1944 végén zsidó munkatábor működött a kőfejtőben.
A fertőrákosi kőfejtőben az építőanyagként és szoboralapanyagként használt jó minőségű mészkövet egészen 1948-ig, a bánya bezárásáig termelték ki. A kitermelés folyamán meredek falakat képezve haladtak lefelé az egyre keményebb kőzet irányába.
Kőfejtő ma már nem működik. A 12 millió éves kőzet elég fiatal ahhoz, hogy vésni lehessen, és elég kemény ahhoz, hogy építkezésre használják. Ezért bányászta az ember évszázadokon át az értékes részeket, és hagyta meg a lazább rétegeket, amelyek mint hatalmas mennyezet borulnak a megmaradt oszlopokra.
Napjaink látogatói a felszíni pados fejtés nyomait figyelhetik meg, ha lesétálnak az oszlopcsarnokos barlangba. A kőfejtő mélyéből alagút vezet a szabadba. Csigalépcsőn felkapaszkodva érünk a tetőre, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a Fertő tó hatalmas víztükrére és a smaragdzöld nádasra.
A kőfejtőnek mintegy 5 hektáros felszínét sziklafüves és száraz kaszálórét borítja, amely számos védett és ritka virágos növényfajt őriz.
Hazánkban csak itt fordul elő a sziklai benge nevű cserje. Májusban a leánykökörcsin, a tavaszi hérics, az agárkosbor és a bíboros kosbor, valamint a nagy pacsirtafű virágpompájában gyönyörködhetnek a látogatók. Júniusban az árvalányhajtól selymes gyepben virít a borzas- és az árlevelű len, a szibériai harangvirág, a sárga virágú ökörszem. A kopár, sziklás oldalak nyári különlegessége a naprózsa.
A Fertőrákosi Kőfejtő sok állatfajnak is otthont ad. A réten gyakori a sakktáblalepke és az imádkozó sáska. A köveken gyíkok sütkéreznek. A sziklák repedéseiben vörös vércsék és sarlósfecskék fészkelnek. A bányászat során kialakult barlangban és résekben denevérek tanyáznak. Az éjszaka ragadozója a macskabagoly.
A kőfejtő növény- és állatvilágának védelmére hívta fel a figyelmet 1931-ben Varga Lajos soproni tanár a Magyar Természettudományi Társulathoz küldött dolgozatában. A Műemlékek Országos Központja 1951-ben védetté nyilvánította a Fertőrákosi Kőfejtőt. 2001 óta az UNESCO Világörökség része.
A Kövi Benge Tanösvény a kőfejtő szabadtéri múzeuma. Célja a geológiai, zoológiai és botanikai értékek bemutatása. A 300 méter hosszú tanösvényen táblarendszer segíti a természeti értékek megismerését.
A Fertőrákosi Kőfejtőben Barlangszínház működik
Cím: Fertőrákos Fő u. 1.
Tel: +36 (99) 355-026
E-mail: [email protected]
Web: www.fertotaj.hu
