Hirmagazin
Image default
Külföld

Salvini az első mediterrán politikus, aki meg akarja állítani a migránsokat

Matteo Salvini olasz belügyminiszter az első mediterrán politikus, aki meg akarja állítani a migránsokat, és ebben Magyarország támogatja – mondta Orbán Viktor kedden Milánóban olasz újságíróknak.

Fotó: Szecsődi Balázs

A magyar miniszterelnök azt mondta Salviniről, hogy „ő az én hősöm, sorstársam is, (…) és van néhány tapasztalatom, amit meg tudok vele osztani”.

A magyar-olasz kapcsolatokkal kapcsolatban a kormányfő azt mondta, a gazdasági és biztonságpolitikai kapcsolatok jók, de az előző kormányokkal való együttműködés nagyon rossz volt, mert állandóan sértegették a magyarokat.

Orbán Viktor hangsúlyozta:

Magyarországot azért támadják, mert bebizonyította, hogy a határokat meg lehet védeni,

eközben pedig Brüsszel azt mondta, nem lehet a migránsokat megállítani, ezért be kell őket engedni.

Hozzátette: Matteo Salvini küldetése, hogy bebizonyítsa, nem csak szárazföldön, de a tengeren is meg lehet állítani a bevándorlókat. Ebben Magyarország támogatja, és azt fogja javasolni az olasz belügyminiszternek, hogy „tartson ki”, mert gyalázzák az embert és „borzalmas dolgokat mondanak róla”, de ha kitart, akkor be lehet bizonyítani, hogy meg lehet védeni a határokat.

Orbán Viktor kiemelte: Brüsszel, illetve a németek, franciák, spanyolok politikája arról szól, hogy jobban menedzseljék a migrációt. A V4-ek viszont nem jobban menedzselni, hanem megállítani szeretnék azt.

A már Európában lévő migránsokkal nem az a feladat, hogy szétosszák, hanem az, hogy hazavigyék őket – jelentette ki,

hozzátéve: ha szétosztják őket, az azt jelenti, hogy győztek az embercsempészek, és újabb hullámokban érkeznek majd bevándorlók. Csak úgy lehet őket megmenteni a vízbe fulladástól, ha meggyőzik őket, hogy el se induljanak. Ez viszont csak úgy lehetséges, ha bizonyítékát adják annak, hogy nem tudnak Európába bejutni – fogalmazott a magyar miniszterelnök.

Forrás: MTI

 

Kapcsolódó hírek

Zelenszkij elégedetlen az USA-val: Vita az ukrán ásványkincsek felett.. – Írd meg a véleményedet erről!

Géza

A 64 éves Gareth Delbridge és az 58 éves Michael Spike Lewis olyan karbantartási munkálatokat végeztek, amelyekről senki nem szólt nekik, hogy már nem kell megcsinálniuk. Életükbe került (18+)

Géza

Támadás történt Ausztriában, Villachban: négy sérült, egy fiatal fiú életét vesztette.. (18+)

Géza
Megszakítás