A balkezesek világnapját 1992 óta egy amerikai szervezet kezdeményezésére ünneplik meg augusztus 13-án. A világnap egyik célja, hogy eloszlassa a félreértéseket a balkezességről.

A sikeres tanulás titka

A balkezesség nem megszokáson, hanem biológiai alapokon nyugszik. A balt a jobbal szemben előnyben részesítő kézhasználat, ami a jobb agyfélteke dominanciával magyarázható. Ezért is gyakoribb a művészek körében. Becslések szerint a a Föld népességének csaknem 15 százaléka balkezes.

Már az anyaméhben kezd kialakulni a „kezesség”

A balkezesség az átlagos népességhez viszonyítva gyakrabban fordul elő egypetéjű ikrek esetében. Statisztikailag 76 százalékos eséllyel lesz az ikerpár másik tagja is balkezes, ha az egyik fél is az. A szakértők szerint ennek genetikai és környezeti okai vannak.

A kézdominancia már az anyaméhben elkezd kialakulni. Számos ok közül, melyeket a kezesség kialakulásának indokaként feltételeznek, a legújabb kutatások szerint az anyaméhen belüli fekvés és a tesztoszteronszint határozza meg leginkább a kezesség kialakulását.

A kezesség kialakulásának szokásos menetrendje szerint születésünket követően a 12. héten kétkezesek, 36. héten balkezesek, a 44. héten jobbkezesek, egyéves kor körül balkezesek, másfél éves korban kétkezesek, kétévesen jobbkezesek vagyunk. Később, négyéves kor körül már megfigyelhető a kézdominancia, majd a 8. életévünkben alakul ki a végleges kézhasználat.

A balkezesség gyakoribb Dél-Ázsiában, Kelet-Európában és Délkelet-Ázsiában, míg Nyugat-, Észak-Európában és Afrikában kevésbé. Az utóbbi években a balkezesek aránya Nyugat-Európában is folyamatosan nő.

Egészségtükör.hu

Évszázadokig negatív megkülönböztetésben volt részük

A társadalmi normák egészen a 20. század közepéig megkívánták a balkezesektől azt, hogy szokjanak át a másik kezükre. Az iskolában a 20. század közepéig veréssel, majd a szülői erőszak sugalmazásával igyekeztek azt elérni, hogy a sutának nevezett gyermek a „jó kezébe” vegye a különböző használati eszközöket. Ez az erőszakos pedagógia módszer azonban beszéd- és viselkedési zavart okozott.

A magyar mellett számos idegen nyelv bővelkedik olyan kifejezésekben és szófordulatokban, amelyek arra utalnak, hogy a bal „rossz”. Anyanyelvünkben ilyen például a balsors, a balszerencse, a ballépés vagy a balul sül el, illetve a bal lábbal kel vagy az ügyetlen szinonimájaként használt kétbalkezes.

Az angol sinister szó jelentése baljóslatú, amely a latin sinistralis – balkezes, bal oldali – szóból ered. Az eredeti latin kifejezés jelentése később változott, és használták gonosz és szerencsétlen értelemben is.

Tudományos teszttel megállapítható, melyik kéz dominál

Azt, hogy a két kéz közül melyik a dominánsabb, egy tudományosan elismert teszttel, az Edinburgh Handedness Inventoryval szokták megvizsgálni. A teszt 10 darab, kézzel végzett tevékenység esetén figyeli, melyik kezével szokta a műveletet elvégezni az adott személy.

A grafológiának viszont többféleképpen tudja megállapítani, hogy melyik kezét használja a különböző helyzetekben az egyébként jobb kézzel író ember. Ha ezeket a vizsgálatokat elvégzik, a balkezesek aránya inkább 20-25 százalék, vagyis mindenki kicsit bal- és kicsit jobbkezes. Sőt, vannak úgynevezett vegyes kezűek, akik kétkezesek, vagyis egyformán képesek jobb és bal kézzel is írni.

Tudományosan bizonyított az is, hogy a férfiak körében nagyjából kétszer annyi a balkezes, mint a nők között.

Huszadik Század

Meg kell tanulniuk a jobbkezesek fejével is gondolkodni

A balkezesség hátránya, hogy a mindennapokban használatos eszközöket alapvetően jobb kézre tervezik. A balkezeseknek helyzetükből adódóan meg kell tanulniuk a jobbkezesek fejével gondolkodni, és el kell sajátítaniuk jó pár használati tárgy jobbkezes használatát.

A hétköznapokban megszokott jobbról balra írás szintén nem válik előnyükre, hiszen az írásképet rontja. Már az írástanulás során számos nehézséggel kell megküzdeniük. A szakértők ezért az úgynevezett horgas kéztartással való írástanítást javasolják esetükben, ahol az íróeszközt fentről lefelé tartják, így rálátnak a papírra.

Bár a fogyasztói társadalom már felismerte a balkezesek táborát, ezért már egyre több, kifejezetten a számukra készült szerszámot és egyéb használati tárgyat lehet vásárolni, de a szakértők szerint még van hova fejlődnünk.

A nyelvben a megkülönböztetés

A magyar nyelvnek is számtalan olyan kifejezése van, amelyben a bal valamilyen szempontból rosszat, elégtelent, ügyetlent jelent: balsors, balsiker, ballépés, hogy a balfékről és a balfácánról – vagy épp a kétbalkezesről – ne is beszéljünk, sőt érdekes módon a baleset szavunkban is negatív dolgot jelez a „bal”. De nem csak a magyar balkezeseknek jut ki ebből: az angolban a baljós kifejezés megfelelője a sinister, amely a latin sinistralis (balkezes, bal oldali) szóból ered. Norvég nyelven pedig a venstrehåndsarbeid szóval jelzik a hanyag, igénytelen munkát, a kifejezés tükörfordításban balkezes munkát jelent.

Írástól Lélekig

Ugyanez fordítva is igaz, a mi „jobb” szavunkhoz hasonlóan más nyelveken is pozitív jelentések társulnak a „szép kezünk” oldalához. Elég megint csak az angolra gondolni, ahol a right a jobbon kívül jogot, igazat jelent, de ugyanígy megjelenik ez németül és hollandul (recht), spanyolul (derecho) vagy franciául (droit) is, sőt például a szláv nyelvekben előforduló prav kifejezéssel is ugyanezeket a fogalmakat jelölik.

Akkor látod, ha benne élsz

Alapvetően jobbkezesekre optimalizált világunkban balkezesnek lenni minimum kihívás, de ha valakinél kifejezetten erős a bal kéz dominanciája, akár komolyabb problémákkal is meg kell küzdenie. Nem kézre álló kilincsek, fogantyúk, az étkezések előtt az evőeszközök teljes automatizmussal történő felcserélése, kifejezetten jobbkezesek számára formatervezett eszközök – ami a jobbosok számára természetes, az a balkezeseknek sokszor a bosszúság állandó forrása.

Kedvenc személyes példám ezzel kapcsolatban egy hardvergyártó sajtótájékoztatóján történt, ahol egy a kéz ergonómiája alapján megformált számítógépes egeret mutattak be éppen: amikor megkérdeztem, hogy létezik-e belőle balkezeseknek szánt változat, a gyártó addig magabiztos képviselője lefagyott, és rövid gondolkodás után csak annyit tudott kibökni: „hát… hát nem”.

Sulinet Hírmagazin

Előnye is van, bár nem túl sok

A balkezeseknek helyzetükből adódóan óhatatlanul is meg kell tanulniuk a jobbkezesek fejével gondolkodni, és el kell sajátítaniuk jó pár használati tárgy jobbkezes használatát, így ők általában ügyesebbek a nem domináns kezükkel, mint a jobbosok. Emellett főleg a sport terén lehet előnyben az, aki nem a jobb kezével szervál, dob kosárra, vagy bokszol – ezekben a sportágakban kiemelkedő lehet a balkezesek aránya. Szokták még emlegetni, hogy a balkezesek között több a kreatív elme, ezt azonban nehéz megfelelően alátámasztani, hiszen már csak a biológiai arányok miatt is bőven lesz ugyanannyi, ha nem több jobbkezes is az adott területen. Napjainkban több hasonló listát lehet találni az interneten híres balkezes művészekről és tudósokról, ezeket azonban érdemes fenntartásokkal kezelni, ugyanis sok esetben nem fedik a valóságot.

A balkezesek helyzete nem sokat javult

„Bár odáig már eljutottunk, hogy balkezes ollókat a »rendes« boltokban is lehet kapni, azért még volna hová fejlődni” – mondja Kiss Erzsébet, a Magyarországi Balkezesek Egyesületének elnöke. Erzsébettel egy korábbi munkahelyemen már beszélgettem hasonló témában, mivel azonban azóta eltelt bő 12 év, kíváncsi voltam, hogy mennyi előrelépés történt a balkezesek egyenlő félként való kezelését illetően. Egy-két válaszra számítottam, de a címben is említett probléma hideg zuhanyként ért.

„Sajnos így van, napi szinten kapok megkereséseket, főleg szülőktől, hogy az iskolákban – vagy akár óvodákban is – még mindig előfordul, hogy megpróbálják átszoktatni a gyerekeket a »szép kezük« használatára” – mondja az egyesület elnöke.

Főleg azért megdöbbentő ez számomra, mert éppen Erzsébettől tudtam meg még 2006-ban, hogy az átszoktatás komoly problémákat okozhat a diszlexiától kezdve a diszgráfián és a dadogáson át szélsőséges esetben egészen az agykárosodásig. A balkezeseknél, akiknél a jobb agyfélteke a domináns, a beszédközpont is fordítva működik, az átszoktatás eredményeként ezért zavarok alakulhatnak ki. Megfigyelték, hogy a hasonló problémákkal – diszlexia, diszgráfia – küzdő gyerekeknél akár 40-50 százalék is lehet a balkezesek aránya.

„Tanárok is megkerestek, akik arra panaszkodtak, hogy éppen a szülők próbálják átszoktatni a gyereküket, de ez az iskolában is megesik. Annak ellenére, hogy a pedagógusok »papíron« általában tudják ezt, amikor munkába állnak, sokszor nem figyelnek már rá annyira – mondja Kiss Erzsébet. – Nem egy olyan esetünk volt, ahol azért kellett iskolát váltani a balkezes gyereknek, mert a tanítónő át akarta szoktatni. Nagy szükség lenne valamiféle módszertanra, amit a pedagógusok elsajátíthatnak, hogy hogyan kezeljék az ilyen eseteket.”

KamaszPanasz

A balkezes gyerekeknél gyakran előfordul, hogy betűket, számokat tükrözve írnak le. Ha viszont ezért elmarasztalásban részesülnek, vagy pláne még át is próbálják őket szoktatni – 2018-ban ez egészen elszomorító –, akkor nemcsak a fent már említett problémák megjelenésére számíthatnak, de az önbizalmuk is csorbul, és az iskolai motivációjuk is nagyot csökkenhet.

„Még olyan iskolákból is hallok problémákról, ahol nem akarnak átszoktatni – teszi hozzá az egyesület elnöke. – Például gyakori, hogy egy balkezes gyerek ültetésénél nem figyelnek oda, nem a jó oldalra ültetik, így összeütik a könyöküket a jobbkezes padtárssal. Az pedig általános gond, hogy nem megfelelően tartják az íróeszközt. Ez utóbbi egyébként már a jobbkezes gyerekeknél is probléma, mivel a finom motorikus képességeik romlanak. A gyerekek nem mozognak eleget, és nem kapnak elég ingert ahhoz, hogy a finom mozgásokat fejleszthessék. Ennek következtében rosszul tartják a ceruzát, aminek eredményeként nem fognak tudni rendesen írni, innentől pedig jönnek az iskolai problémák a külalakra kapott rossz jegyektől odáig, hogy nem tudnak megfelelően jegyzetelni az órán. Az ilyen problémák viszont fokozottan érvényesülnek a balkezes gyerekeknél, úgy is mondhatnám, náluk jobban meglátszanak, ami tovább súlyosbítja a gondokat.”

Ahogy feljebb már említettem, a jobbkezes világban a balkezesekre gyakran egyáltalán nem gondolnak. Elég például az iskolai előadókat említeni, ahol a székhez erősített, lehajtható írófelületen kizárólag akkor lehet dolgozni, ha az ember a jobb kezét használja. „Az én kedvenc példám, amiről nagyon gyakran számolnak be a felnőttek, hogy a bankban vagy a postahivatalban belegabalyodnak a szigorúan a pult jobb szélére felragasztott tollak madzagjába” – mondja Kiss Erzsébet.

Blikk

Mit tehetnek a balkezesek?

Ami a különféle használati tárgyakat illeti, valóban javuló tendencia tapasztalható, illetve ma már több, kifejezetten balkezesekre specializálódott üzletben lehet beszerezni a különféle kellékeket az íróeszközöktől a ceruzahegyezőn és vonalzón át (bizony, a balkezes vonalzón fordítva van a számozás, hogy a használója ne takarja el) a konyhai eszközökig. Bevallom, még gyakorló balkezesként sem gondoltam volna, hogy létezik bal kézzel használható kávékiöntő vagy balkezes merőkanál – a legtöbb sorstársamhoz hasonlóan mára én is alkalmazkodtam a jobbos változatokhoz.

A már jobbkezesközpontú „külvilággal” kapcsolatban pedig csak egy dolgot tehet, aki balkezesnek született. „Beszéljünk róla, hívjuk fel a figyelmet! – javasolta Kiss Erzsébet. – Például ahová én járok bankba vagy postára, ott már nincs az említett »madzagos« toll, mert szóltam nekik. A legtöbb esetben nem kiszúrásból csinálják, egyszerűen csak nem jut eszükbe, nem gondolnak rá, hogy egy balkezesnek ez milyen problémákat okozhat. Ha viszont felhívjuk erre az emberek figyelmét, ha odahatunk, akkor el tudjuk terjeszteni ezeket a gondolatokat.”

Forrás: hirado.hu,