hirmagazin_2015-07-01_145303

Már 141 holttestet kiemeltek Indonéziában a szumátrai Medán város egyik lakóövezetében, amelyre katonai repülőgép zuhant – közölte a rendőrség tisztviselője szerdán.

A mentőalakulatok folytatják a kutatást, hogy túlélőkre bukkanjanak, de szakértők szerint ennek nem sok az esélye.

A C-130-as Hercules típusú szállítógép a felszállás követően csapódott kedden a lakónegyedre, ahol ezt követően hatalmas tűz keletkezett. Szemtanúk szerint a repülőgép felrobbant egy szálloda felett, majd zuhanás közben elsodort több lakóépületet és járművet.

A város kórházába eddig 141 holtestet szállítottak, többségüket nem azonosították.

Augustinus Tarigan, a medáni rendőrség szóvivője azt mondta, egyelőre 45 halottat azonosítottak, közülük harmincan a légierőnél, hatan a hadseregben szolgáltak, míg a többiek civilek.

Korábban elhangzott, hogy a katonai szállító repülőgép fedélzetén tizenkét tagú legénység és százegy utas tartózkodott.

Forrás: metropol;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu