Meghosszabbították az előzetes letartóztatását annak a férfinak, akit azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolt egy mosonmagyaróvári villanyszerelőt. A férfi egy másik villanyszerelőt is meggyilkolhatott.

Az első fokú bíróság határozatáig, de legfeljebb október 11-ig előzetes letartoztatásba marad az a férfi, akit előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsít a bíróság – írja közleményében a Győri Törvényszék.

Erre az indoklás szerint azért van szükség, mert fennáll a szökés veszélye.A döntés nem végleges.

Ahogy korábban megírtuk, az 52 éves munkakapcsolatban állt a gyanúsítottal, aki több millió forinttal tartozott a villanyszerelőnek.A két férfi egy győri benzinkúton beszélt meg találkozót. A benzinkútról még külön mentek el, akkor látták utoljára a villanyszerelőt.

Egy másik villanyszerelő, 3 éve tűnt el, akiszintén Győrben találkozott a férfival, azóta nem látták.A vállalkozó neki is több millió forinttal tartozott.

Forrás: origo.hu