Magyarország – A kormány egy olyan közlekedési tarifaközösség megalkotásán dolgozik, aminek köszönhetően egyetlen jeggyel is utazhatunk buszon,vonaton vagy bármilyen másik városi járművön.

Magyar Idők számoltak be arról, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Mosóczi László arról beszélt, hogy 2020-ig egy olyan egységes menetrendi-, utastájékoztatási- és jegyrendszert akarnak létrehozni, ami magába foglalja a vasúti és buszjáratok párhuzamosságának kiszűrését és a csatlakozások biztonságos megszervezését is. Emellett fontosnak tartják, hogy az utasoknak elég legyen csak egy jegyet váltaniuk ahhoz, hogy eljussanak az ország egyik feléből a másikba, attól függetlenül, hogy ehhez hányszor kell átszállniuk.

“Az mindenképpen előrelépést jelent, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium erős megrendelői és ellenőrzési jogosítványokkal bírva kérheti számon az elvárásokat a szolgáltatókon, legyenek akármennyien, állami vagy magánkézben” – folytatta Mosóczi, aki elárulta azt is, hogy olyan elektronikákat fognak alkalmazni a jövőben, aminek köszönhetően 160 km/órával is haladhatnak majd a vonatok bizonyos szakaszokon.

Forrás: magyaridok.hu

ElőzőVideón, ahogy pillanatok alatt felgyújtja a lakást a töltés közben felrobbanó elektromos roller
KövetkezőA robotporszívó is bármit kifigyelhet
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza