A rendőrök őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki két gyalogost gázolt el Balatonfenyvesen. Egyikük a helyszínen életét vesztette. (2018. 07. 30., hétfő, Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság)

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2018. július 29-én 23 óra 15 perckor Balatonfenyves belterületén egy mellékutcában egy személygépkocsi két gyalogost gázolt el, majd a jármű sofőrje segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A balesetben egy 20 éves nő súlyos sérüléseket szenvedett, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, míg egy 53 éves asszony a helyszínen életét vesztette.

Az egyenruhások a bejelentést követően azonnal megkezdték a feltételezett elkövető felkutatását, akit még az éjszaka folyamán elfogtak. A 24 éves járművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A rendőrök a kunbaracsi férfit halálos közúti közlekedési baleset okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Forrás: police.hu

ElőzőTegnapelőtt, díszes keretek között ünnepelte Putyin elnök az Orosz Haditengerészet Napját
KövetkezőA bevándorlók teljesen átalakították az alvilágot: már a nyílt utcán folyik a vérengzés
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza