Gergelyiugornya – Danira műtét vár, s később a kitört fogait is rendbe kell hozatni.

Egy négyfős társaság tagjaiba kötött bele egy körülbelül 10-15 tagú csoport július 22-én, vasárnap hajnal 4 óra körül Gergelyiugornyán, a Tisza-parti üdülőövezetben. Segítségükre sietett két nyírmadai férfi, akiket az eddig ismeretlen elkövetők bántalmaztak – egyiküket súlyos sérülésekkel szállították ­kórházba.

A rendőrség kéri, hogy jelentkezzenek azok, akik az eseménynek szemtanúi voltak, valamint az elkövetőkről, azok tartózkodási helyéről információval rendelkeznek.

Forrás: borsodonline.hu

ElőzőBotrány a Lidl-ben! Autista fiuk kibontott egy csomag cukorkát, lopással vádolja őket a bolt
KövetkezőNyaralni indultak, de nem tértek haza többé – Rejtélyes eltűnések
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza