Megrázó, fokozott érdeklődésre számot tartó bűnesetekről a régi krónikák és újságcikkek is árulkodnak. Manapság pedig szinte nem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk egy-egy újabb gyilkossági esetről.
Lassan egy hónapja ismét visszatért Budapestre a Murder – A gyilkos tárlat is. A felkavaró kiállítás huszonegy szobán keresztül mutatja be az elmúlt évszázadok leghíresebb gyilkosságait. Ezek kapcsán felvetődik a kérdés: mi visz rá egy hétköznapi embert arra, hogy ártson a társának, miként válhat bárkiből is hidegvérű gyilkos.
A gyermekkori traumát elszenvedettekből válnak leginkább elkövetők
A szakértő hangsúlyozta, hogy azok a személyek, akik erőszakos bűncselekményeket követnek el, az esetek többségében áldozatként élték a mindennapjaikat gyermekként. Mind a szüleik, mind az iskolatársaik fenyegették, bántalmazták őket. Ezek az emberek elsajátították az úgynevezett dráma háromszögben – üldözött – áldozat – megmentő – való létezést. Egész életük során olyan játszmákban vettek részt, ahol helyettesítő érzésekhez jutottak igaziak helyett.
Az ilyen családi háttérrel rendelkezők nem ritka, hogy olyan hitrendszereket tesznek magukévá ezekben a korai években, amelyek a későbbiekben a halálukhoz is vezethetnek. Ilyen többek között, hogy „meg kell halnom ahhoz, hogy szeressenek” vagy a „fel kell áldoznom magam, ahhoz hogy felhívjam egy társadalmi problémára a figyelmet”. A szakember ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy ismert a bűnelkövetőknek egy olyan csoportja is, amelyet úgy hívnak: bátortalan öngyilkos-jelöltek. Ők szándékosan mennek bele olyan helyzetekbe, ahol a rendvédelmi szervekkel konfrontálódva az életüket veszthetik, lelőhetik őket.
Végh József elmondta, hogy mind a túszejtők, mind a gyilkosok esetében automatikusak, de érzelmileg generáltak a cselekmények. A beszélgetés során kitértünk az elmúlt napok sokakat megrázó bűncselekményeire. A pilisszentiváni erdőben feldarabolva talált holttestek kapcsán elhangzott, hogy a darabolós gyilkosságok mögött előfordulhatnak szexuális motivációk is, azonban a mostani esetben ez nem áll fenn. Az elkövető vagy elkövetők vélhetően azért döntöttek e brutális cselekedet mellett, hogy a holttesteket egyik helyszínről el tudják szállítani a másikra, és minimálisra csökkentsék a lebukás veszélyét, ezáltal elkerüljék a tettükért kiszabható büntetést.
Érzelmi motivációk állnak minden gyilkosság hátterében
A kriminálpszichológussal érintettük a sokakat érdeklődő szociopata-pszichopata kérdéskört is. Megjegyezte, hogy a két fogalom között nincs nagy különbség valójában, csak a megközelítés és irányzat kérdése, hogy a jelenséget szociopátiának vagy pszichopátiának hívják. Ezek a személyek nem félnek, nem szoronganak, nem szeretnek, illetve nem tanulnak a hibáikból. Abban a tudatban élik a mindennapjaikat, – mivel őket is kihasználták gyermekkorukban – hogy nekik már-már kötelességük kihasználni embertársaikat.
Az „egyszerű” gyilkosságok esetében az elkövető nem képes fékezni az indulatait, míg a sorozatgyilkosok – minimum három különböző alkalommal követnek el gyilkosságot hasonló vagy azonos módszerekkel – esetében is érzelmi motiváció áll a háttérben, amelyhez sok esetben torz szexualitás párosul. Ezek a bűnözők úgy gondolják, ők azáltal válnak „valakivé”, úgy élik meg a hatalmukat, hogy döntenek áldozataik sorsa felett. Mindezek mellett tettük végrehajtása bosszúként is felfogható: így vesznek revansot az őket ért megaláztatásokért.
Azokat az elkövetőket, akik egy-egy ismert sorozatgyilkos módszereit veszik át, és igyekeznek „lemásolni” a brutális tetteket, az elismertség utáni vágy hajtja. A pszichológus megjegyezte: eredendő emberi szükséglet, hogy elismerjék a létezésünk, illetve azt, hogy valamiben tehetségesek vagyunk. A „másolóknál” ez a tehetség az emberölésben nyilvánul meg. Ezek az elkövetők azt gondolják magukról, hogy tettükkel ugyanolyan ismertekké válhatnak, mint azok a gyilkosok, akiknek a módszereit átvették, még a büntetés sem tántorítja el őket.
Minden elkövető esetében elmondható, az érzelmi működésük súlyosan sérült. A kriminológiában pedig két szélsőséges esetet tartanak számon: azoknál is elpattanhat egy idő után a húr, és tettlegességig, emberölésig fajulhat az indulatok elfojtása, akik nagyon fegyelmezetten élik az életüket, de az átlagnál erőszakosabb személyek kezéhez is könnyen vér tapadhat. Jobb az ilyen emberektől távolságot tartani – javasolta a pszichológus.
A neveltetésünk befolyásolja az igazsághoz való hozzáállásunk
A pár napja történt inárcsi eset kapcsán a klinikai szakpszichológus elmondta, vannak olyan helyzetek, amikor valakiből úgy válik elkövető, hogy kimondhatatlan haragot érez egy állami szervezet vagy hatóság iránt a saját sorsa miatt. Mivel ezek a szervek nem valós személyek, viszont a végrehajtóik húsvér emberek, ezért rajtuk töltik ki az indulataikat.
Ezeknél a gyilkosságoknál egy projekció, egy átvetítés történik, így az áldozat lehet bármilyen készséges és segítőkész, ha a nehéz helyzetben lévő személy, akivel szemben találják magukat, nem tudja továbbfékezni az indulatait, ők szenvedik el az agressziót, amely legrosszabb esetben az életükbe is kerülhet. Az elkövetők a történtek után mélységesen megbánják a bűnüket, nehéz ezután helyreállítani a belső békéjüket.
A szakértő szerint világszerte megfigyelhető jelenség az is, hogy az emberek nem bíznak az állami igazságszolgáltatásban, ezért ők maguk igyekeznek igazságot szolgáltatni vélt vagy valós sérelmeik miatt. Az igazsághoz való hozzáállást azonban nagyban befolyásolja a neveltetés, a társadalmi környezet.
A terroristák félik az életet, de vágynak a halál után
A terrorcselekmények elkövetői kapcsán Végh József egy általa kidolgozott mátrixot vázolt fel. Az egészséges ember szereti az életet, és elfogadja a halál tényét. A hedonista szereti az életet, de fél a haláltól. A pszichésen beteg emberek tartanak mind az élettől, mind a haláltól. Az anarchista elkövetők pedig azok közül kerülnek ki, akik félnek az élettől, de pozitív viszonyt mutatnak a halál irányába.
A terroristák között külön kategóriát képeznek a „fekete özvegyek”. Ők egy különleges küldetéssel bírnak. Úgy gondolják magukról, már nem élhetnek boldogan egy másik férfi mellett, értéktelennek érzik magukat a párjuk elvesztése után. A szégyen is hajtja őket, és úgy vélik, férfi nélkül nincs kilátása az életüknek. A halálhoz viszonyulnak értékelő módon. Egy megoldás létezik számukra: fekete özvegyként felrobbantani magukat idegen férfiak társaságában.
Senki sem születik szörnyetegnek
Lassan egy hónapja ismét visszatért Budapestre a Murder – A gyilkos tárlat. A megrázó kiállítás huszonegy szobán keresztül mutatja be az elmúlt évszázadok leghíresebb gyilkosságait. A látogatók szeme előtt megelevenedik a szüzek vérében fürdő Báthory Erzsébet, a karóba húzó Vlad Tepes vagy a londoni utcákat rettegésben tartó Hasfelmetsző Jack legendája is.
A kiállítás azonban nem a durva erőszak cél nélkül való mutogatásáról szól. A megvalósítók a történelmi tényeket is alapul vették a tárlat összeállításakor, és utánajártak annak, hogy a véres cselekedeteket miért és miként követték el a tettesek.
A termeken végigérve bárki megbizonyosodhat arról, hogy senki sem születik szörnyetegnek. Ahogy Végh József lapunknak is elmondta, az emberi ésszel sokszor felfoghatatlan gyilkosságok mögött mérgező szülők, gyermekkorban elszenvedett szexuális zaklatás, testi és lelki terror, kiközösítés és a fiatalkorban szerzett mély lelki sebek húzódnak meg.
Az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kiadott kézikönyv szerint a szociopátia és a pszichopátia egyaránt az antiszociális személyiségzavarok közé tartoznak. Ezeknek a személyiségzavaroknak több közös jellemzője is van.
A szociopatákat könnyű felidegesíteni, labilisak, dühkitörésekre hajlamosak. Az általuk elkövetett bűntények általában véletlenszerűek, spontának, nem előre eltervezettek.
A pszichopaták ezzel szemben gyakran elbűvölő személyiségű vagy ártalmatlannak tűnő emberek, akik könnyen megszerzik mások bizalmát, és vissza is élnek vele. A hozzájuk kötődő bűntényekre hosszú ideig készülnek, mindent pontosan elterveznek.
Forrás: Krupincza Mariann
