Nyugat-európai liberálisok hajókkal hozzák be Európába az afrikai kontinens muzulmánjait, akik nem munkavállalóként, hanem sokkal inkább megszállóként tekintenek önmagukra.

A nyugat-európai babzsákfoteles forradalmárok legújabb sportja életveszélyes körülmények között migránsok százezreinek az utaztatásából áll. Általában Líbia partjaitól Olaszországig, vagy legújabban Spanyolországig hozzák őket, ahol majd a baloldali médiumoknak megpróbálják elmagyarázni, hogy ezek az emberek a jobb élet reményében vágtak neki az útnak. Persze azt már tudjuk, hogy a valóság teljesen más.

Az Afrikából érkező „menekültek” elsősorban emberkereskedőket tömnek ki bazi nagy összegekkel, hogy azok Európába hozzák őket, ahol a kiterjedt szociális juttatásoknak  köszönhetően az otthoni életszínvonaluk 100 vagy jobb esetben 200 szorosán élhetnek Berlin, vagy Stockholm külsőn. A számításban leginkább akkor csúszik hiba, amikor a becsületes muszlim emberkereskedők lenyúlják a pénzt, és gumicsónakokban indítják útnak a migránsokat, akiket aztán az NGO-hajók megmentenek és óriási médiafelhajtás közepette letelepítenek valamelyik balek nyugat-európai országba.

Ha képet szeretnénk kapni arról, hogy miként is gondolnak Európára az afrikai migránsok, akkor érdemes megnézni az osztrák Unzensuriert (Cenzúrázatlan) online portál által közölt  hátborzongató videót.

A videóra rábukkanó Polgárportál megjegyzi, hogy az úgynevezett “menekültek” viselkedése önmagáért beszél. Nagyobb részük már a csempészhajókon fenyegetően agresszív, iszlamista üzeneteket üvölt a világba.

Európa a miénk!

A gyarmati státuszt épp, hogy maguk mögött tudó törzsi közösségekben szocializált emberek azt üvöltik a liberálisok hajóin, hogy Európa az övék.

Ez a félelmetes dokumentáció az állítólagos “védelmet keresők” hozzáállását illusztrálja, akik éppen olyan állapotokat hoznak Európába, amelyek elől el kívánják hagyni szülőföldjüket.

Európa liberálisainak hála, több ezer ember fullad a Földközi-tengerbe

Az Angela Merkel által meghirdetett, a sajtóban csak willkommenskulturnak nevezett migráns-párti politika, következményeként emberek ezrei fulladtak bele a Földközi-tengerbe, vagy váltak az embercsempészek prédáivá.

A migránsokat Európába hívó politikusok álszentségét annak az 5000 embernek a halála tükrözi a legjobban, akik az elmúlt évben a Földközi-tengerbe fulladtak.
Azok az európai politikusok, akik felelőtlenül, minden realitást nélkülözve meginvitálták a világ legszegényebb népeit Európába még mindig nem vállalnak felelősséget a Földközi-tengerbe fulladó emberek haláláért.

ElőzőA nap képe: „Bye-bye baby”
KövetkezőTöbb illegális belépési kísérlet: Embercsempész Hercegszántón; Iráni határsétők; kamionban bújtak meg;
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza