Törőcsik Mari vasárnap délben még nem volt biztos benne, hogy részt tud venni a tiszteletére rendezett ünnepségen, melynek során átadták neki a díszpolgárságát igazoló oklevelet.
Bár a díjátadó ünnepségnek helyet biztosító épület csupán néhány száz méterre található Törőcsik Mari otthonától, ez a táv vélhetően megviselte volna a betegeskedő művésznőt, így kocsival érkezett. Óvatosan, minden mozdulatot megfontolva szállt ki az autóból. Egy ápolónője és egy erős markú férfi támogatta őt. Ám amint leült, és beszélni kezdett, pillanatok alatt feledtetni tudta a jelenlévőkkel, hogy nem érezte jól magát.
„Bárhogy lesz is, most itt ülök és itt is maradok, amíg csak elviselnek. Majd csendesen köhögök, ha pedig elfogy a zsebkendőm, majd maguk adnak nekem. Érdekes ez… Pár perce a kocsiban komoly rohamot kaptam, de most, hogy itt vagyok, már nyomát sem érzem. Csak azt kérem, ne sorolják az érdemeimet, mert én itt nem vagyok művésznő, csak Marika… Most önök köszönik meg nekem, hogy itt élek, de valójában én tartozom köszönettel Velemnek, hogy itt élhetek.
Én már biztosan itt fogok meghalni is…
– mondta könnyeivel küszködve Törőcsik Mari, aki néhány perc után elnézést kért, és távozott az ünnepségről. Az érte érkező autó ajtajában még mondott pár szót az őt körülvevő falubelieknek, majd visszatért otthona oltalmába.
Forrás: Ripost
Fotó: Sulyok László
