Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Jelentős létszámú kábítószerkereskedő hálozatot számoltak fel rendőreink! (A cikk videókat tartalmaz) Olvasóink nevében is köszönjük rendőreink áldozatos munkáját! Oszd meg! Hirmagazin.eu

A rendőrök a kétnapos akció során a bűnözői csoport 12 tagját fogták el Budapesten. (2018. 06. 14., csütörtök, ORFK Kommunikációs Szolgálat)

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást 12 személlyel szemben. A nyomozás adatai szerint a bűnszövetség tagjai 2017 őszétől árultak különböző fajtájú és mennyiségű drogot főváros-szerte. A terjesztők a kábítószer értékesítésével kapcsolatos feladatokat egymással megállapodva közösen végezték.

A KR NNI munkatársai a Készenléti Rendőrség Bevetést Támogató Osztályával, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeivel közösen 2018. június 12-én és 13-án összehangolt akciót tartottak több budapesti helyszínen.

Ennek alkalmával a két nap alatt a rendőrök összesen 12 személyt fogtak el és gépjárműveket vizsgáltak át, valamint házkutatásokat tartottak. A rendőri művelet során jelentős mennyiségű kábítószert (marihuánát és amfetamint), körülbelül 15 millió forint készpénzt és a kábítószer porciózásához és értékesítéséhez használatos eszközöket találtak és foglaltak le a nyomozók.

A KR NNI munkatársai az elfogott személyeket előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket. A rendőrök előterjesztést tettek 8 gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására, a június 13-án elfogott 4 személynek pedig tervezik előzetes letartóztatásuk kezdeményezését.

A KR NNI szakértők bevonásával folytatja a nyomozást.

Forrás: police.hu

 

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás