Véget ért a háromnapos szakmai megmérettetés Békés megyében. (2018. 06. 07., cs – 13:06, Békés Megyei Rendőr-főkapitányság)

Háromnapos rendezvénynek adott otthont 2018. június 5. és 7. között Békés megye.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gyulán és Békéscsabán rendezte meg a VIII. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyt.

A program eredményhirdetését, díjátadó ünnepségét 2018. június 7-én tartották Gyulán, az Erkel Hotelben.

A versenyzők teljesítményét Szádvári József r. alezredes, az ORFK Baleset-megelőzési Osztályának kiemelt főreferense értékelte. Méltatta a résztvevők és kísérőik szakmai felkészültségét, valamint elismeréssel szólt a szervezők munkájáról is.

Képgaléria:

 

 

 

 

A díjakat Szádvári József r. alezredes, dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok, Békés megye rendőrfőkapitánya, dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere és Hudák Pál r. ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese adták át.

A karos forgalomirányítók versenyében első helyezett lett Molnár Dávid r. törzsőrmester, a Budapesti Rendőr-főkapitányság versenyzője.

Második helyen Tóth Tímea Rozália r. őrmester (Bács-Kiskun MRFK), a harmadik helyen pedig Puklér András r. törzszászlós (Vas MRFK) végzett.

A motorkerékpárral versenyző rendőrök között Farkas Attila r. főtörzsőrmester, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendőre nyújtotta a legjobb teljesítményt.

Második lett Sánta Szabolcs r. főtörzsőrmester (Zala MRFK), a harmadik helyezettnek járó díjat pedig Major Zoltán r. törzszászlós (Komárom-Esztergom MRFK) vehette át.

A járőr-gépkocsivezetők egyéni összetett versenyének győztese a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársa, Mura-Mészáros Zoltán r. törzsőrmester lett.

Ebben a kategóriában második helyezést ért el Zbiskó Péter r. főtörzszászlós (Heves MRFK), a harmadik helyen pedig Bélafalvi Péter r. főtörzszászlós (Győr-Moson-Sopron MRFK) végzett.

A csapatversenyt a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei nyerték. A csapat tagjai: Molnár Dávid r. törzsőrmester, Mura-Mészáros Zoltán r. törzsőrmester, Balogh Ferenc r. főtörzsőrmester, kísérőjük Klics Ignác r. főtörzszászlós.

Második helyezett lett a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság csapata, amelynek tagjai: Sugár Attila r. főtörzszászlós, Csala Attila r. főtörzszászlós és Farkas Attila r. főtörzsőrmester. Segítőjük, kísérőjük Nagy Tiborné r. alezredes volt.

Harmadik helyen a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csapata végzett. Versenyzőik: Tóth Tímea Rozália r. őrmester, Pancza Ádám r. törzsőrmester és Kis Ferenc r. őrmester. Kísérőjük: Péliné dr. Benke Orsolya r. őrnagy.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok megköszönte a zsűri munkáját, majd Gyula Város Önkormányzatának a verseny megrendezéséhez nyújtott segítségéért, támogatásáért emléklapot adományozott.

Képgaléria:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A versenyről kiadott további közlemények:

Megkezdődött a közlekedési rendőrök országos versenye Békés megyében

Látványos felvonulás, színvonalas verseny

Forrás: police.hu

ElőzőStephen K. Bannon: Orbán Viktor jelenleg kimagasló alak Európában
KövetkezőZivatarrendszer közelít Magyarország felé, durva hétvégénk lesz
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza