Nem akármilyen üzenete van a csíksomlyói búcsú szónokának, Marian Adam Waligóra lengyel szerzetesének!

Léteznek olyan komoly, és mély üzenetek a világban, melyek örök érvényűek, és minden emberi életre, mindne emberi gondolatra vonatkoznak.

Olyan monumentális gondolatokat tartalmazó megemlékezések, beszédek, amik alapjaiban véve formálják át a népek gondolkodását.

Fontos, hogy az alábbi sorokat megértse a jelen generációja, hogy a jövőben egy teljesne új, vakmerőbb, bátrabb, tisztelettudóbb és reményteljesebb generációt, fiatalságot tudjunk felnevelni.

A szerzetes a több százezres tömeggel is elismételte Mária akkor mondott szavait, amikor megtudta, hogy Isten fiát hordozza: “Istenem legyen nekem a te igéd a te szavad szerint”. Az idézett kijelentés az idei búcsú jelmondata is volt.

Mária megmutatta, hogy szereti az életet. Nyitott szívvel fogadta a hírt, hogy az isten fiának az anyja lesz. Elfogadta hivatását, azonosult vele, és amikor kellett harcolt a gyermeke életéért. Nem akart megszabadulni Jézustól, mint szükségtelen dologtól – hangoztatta.

Marian Adam Waligóra arra figyelmeztetett, hogy a fejlett világ embere nem mindig cselekszik az isten akarata szerint. Példaként egy Alfie nevű kisfiú esetét hozta fel, akit áprilisban egy bírósági ítélet nyomán hagytak meghalni egy liverpooli kórházban. Mint felidézte: Ferenc pápa is próbált közbenjárni ügyében, és világszerte milliók tiltakoztak Alfie halála miatt. – írja a Filantropikum.com.

“Látjuk, hogyan lehet megölni egy gyermeket, miközben ez a világ a kozmosz legutolsó sarkát is kutatja, feltárja a tenger mélységét, mesterséges intelligenciát alkot, diagnosztizálja a legcsodálatosabb eszközökkel a legritkább betegségeket. Ugyanakkor nem kifizetődő számára megtartani egy kisfiú életét, akinek csak oxigénre, vízre, és élelemre lett volna szüksége” – fogalmazott a szónok.

A történet kontrasztjaként említette, hogy miközben lemondtak Alfie életéről, az egész világ csodálta a királyi családban született trónörököst.

A pálos szerzetes Szent Bernát szavait idézve jelentette ki: “Máriára gondolva nem hibázol, vele kitartva nem veszel el, amikor ő védelmez, nem aggódsz, ahol ő vezet nem fáradsz el, amikor az ő kegyelme veled van, célba érsz”.

A lenti videót érdemes meghallgatni, kicsit magunkba zárni, elvonulni, és értelmezni, míg végül meg nem világosodunk mi magunk is.

Forrás: avilagtitkai.com