A hollandiai Beekse Bergen vadasparkba látogató családnak az életéért kellett futnia a világ leggyorsabb állata elől, mert nem tartották be a szabályokat és könnyelműen elhagyták a biztonságot jelentő autót.

veszélyes jelenet a videó 2. percétől látható

Az állatok itt szabadon járnak-kelnek, a látogatók pedig belépéskor szigorú utasítást kapnak arra, hogy ne hagyják el az autóikat.

Egy szemtanú által készített felvételen jól látszik, hogy az öttagú család – köztük egy kisgyermek is – közelről szeretett volna fotókat készíteni a vadállatokkal, amikor a gepárdok szemet vetettek rájuk. Mikor az apa észrevette, hogy gepárdok rohannak feléjük, gondolkodás nélkül hátrahagyta a családját és rohanni kezdett az autó felé. A vadállatokkal egyedül hagyott anyának végül az utolsó pillanatban sikerült a legkisebb gyermekét is kimenekítenie a szorult helyzetből és elérnie a biztonságot jelentő autót.

A park vezetője szerint az eset idején a gepárdok jóllakottak voltak, és nem akartak vadászni, de ettől még veszélyes volt a közelükbe menni, ugyanis rátámadhatnak a területükre merészkedő idegenekre.

Forrás: erdekesvilag.hu

 

ElőzőSzakértő: Évi nyolcvan millióért tört ki a káosz a baloldalon
KövetkezőLetartóztattak egy sikkasztó takarékszövetkezeti vezetőt Békés megyében
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza