Kilép a Párbeszéd ötfős parlamenti frakciójából Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt politikusa, munkáját független országgyűlési képviselőként folytatja.

A döntést Bősz Anett pénteki sajtótájékoztatóján azzal indokolta, hogy az elmúlt hetekben azt tapasztalták, partnereik nem teljesítik az együttműködésre vonatkozó, szóban, illetve írásban vállalt kötelezettségeiket.

Hozzátette: úgy gondolták, hogy együtt többre jutnak, de az elmúlt két hétben egyértelmű jelét adták a politikai szövetségeseik, hogy nem kívánnak érdemben együtt dolgozni a Magyar Liberális Párttal. A múlt héten kezdeményezett tárgyalásaik nem vezettek eredményre.

Sermer Ádám, a párt elnökhelyettese azt mondta, „állítólagos partnereik” semmilyen garanciát nem akartak biztosítani annak érdekében, hogy Bősz Anett a liberális képviseletet tudja biztosítani a frakcióban. Hangsúlyozta: sok alkalom lesz, amikor együtt tudnak majd működni a szövetség pártjaival, de a liberális képviseletet csak úgy tudják biztosítani, ha Bősz Anett független képviselőként vesz részt az Országgyűlés munkájában.

Az illiberális állammal szemben folytatott harcban így nem lehet a liberális álláspontot elnyomni – hangoztatta.

Ez nagy pénzek elbukásával jár:

A házszabály szerint megszűnik a képviselőcsoport, ha tagjainak száma öt fő alá csökken. Ha Bősz Anett kilép, a Párbeszéd parlamenti frakciója megszűnik, ami számos jogosultság megszűnését vonja maga után.

A frakciótagok elveszítik bizottsági tagságukat, Tordai Bence pedig a jegyzői posztját.

A megszűnéssel elesnek az Országgyűlés Hivatalának költségvetéséből a frakciók működési kiadásaira havonta járó pénztől. Ez az országgyűlési törvény alapján a képviselői tiszteletdíj tízszereséből, valamint frakciótagonként – ellenzéki párt lévén – a képviselői tiszteletdíj további 40 százalékának megfelelő összegből áll.

A független képviselők a képviselői tiszteletdíj 40 százalékának megfelelő összegre jogosultak a képviselői tevékenységükkel járó kiadásokra.

Sokkal kevesebb megszólalási lehetőségük lesz, nem szólalhatnak fel napirend előtt, az pedig a házbizottság döntésétől függ, biztosítja-e számukra az interpelláció és a kérdezés lehetőségét.

A házszabály rendelkezése szerint függetlenné vált képviselő a frakciótagsága megszűnését követő hat hónap elteltével csatlakozhat képviselőcsoporthoz.

Forrás: Blikk

ElőzőA hosszú hétvége közlekedési prognózisa
KövetkezőÍgy oldódhat meg a rejtély: felnyithatják az ablakból kiesett, hároméves Panni koporsóját
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza