Dél felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, a nap első felében az ország déli és középső, később az északi területein lehet kevesebb napsütés, és néhol gyenge eső is kialakulhat – heves zivatarok miatt figyelmeztetést adott ki az OMSZ öt délnyugati megyére.

Délután már általában sok fátyolfelhőre, napos időre, és főleg a Dunántúl déli, délnyugati tájain gomolyfelhőkre számíthatunk, ott ekkor záporok, zivatarok is kialakulhatnak, heves zivatar, sőt jégeső is lehet, elsősorban nyugaton.

Vas, Zala, Somogy, Tolna és Baranya megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a Meteorológiai Szolgálat – ezekben a megyékben 75 km/órás szelet várnak, helyenként akár 2 centis jéggel.

Az északi, északkeleti szél megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon megerősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 32 fok között várható, de az Alpokalja térségében kissé hűvösebb lesz.

Késő este jellemzően 16 és 22 fok közé hűlhet le a levegő.

Forrás: alon

ElőzőFigyelem! Mindenkit érinthet! Többen is ehettek a fertőzött szarvasmarhahúsból! Osszátok meg!
Következő27 milliós csalás (Olvasd el és nézd meg!)
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza