Orbán Viktor szerint, ha az ellenzéki pártok lehetőséget kapnak a kormányzásra, elfogadják Brüsszel kvótadöntéseit, ami Magyarországnak tízezer migráns azonnali befogadását jelentené, még az idén, és előírná, hogy a magyar állam fejenként kilencmillió forintot költsön rájuk, ráadásul lehetővé tenné a családegyesítést. Innentől a folyamat megállíthatatlan és visszafordíthatatlan – mondta a miniszterelnök a Magyar Időknek adott szombaton megjelent interjúban.

Orbán Viktor a migrációt nevezte a legfontosabb kérdésnek. Kifejtette: az elmúlt évek eredményeit együtt harcoltuk ki a magyar emberekkel. Egy csőd szélén tántorgó országgal indultunk 2010-ben, és végre van jövőnk. ” Van mit veszítenünk, ezért kell a határokat megvédeni, és ezért nem szabad a migránsokat beengedni. Ha könnyelműen hagyjuk, hogy mások döntsenek rólunk, akkor mindent tönkre fognak tenni. A migráció az a rozsda, ami lassan, de biztosan felemésztené az országunkat. Először anyagilag, mert ha a migránsokra kell költeni a pénzt, akkor nincs miből támogatni a családokat és fizetni a nyugdíjakat. Aztán felemésztené a mindennapok biztonságát és legvégül a kultúránkat is. Ezért van az, hogy az ország megvédése és a migráció elleni küzdelem a legfontosabb üzenetünk” – hangsúlyozta.

„Bízom a győzelemben. De tenni is kell érte. A legnagyobb veszély, ami fenyeget minket: a saját szavazóink kényelme. Nagyon sokan talán már azt érzik, hogy ez a küzdelem eldőlt, a verseny lefutott, nyugodtan otthon maradhatnak. Soros jelöltjeivel szemben csak a mi jelöltjeinkre lehet számítani. Nekem minden egyes jelöltre, minden képviselőre szükségem van, mert az országot meg kell védeni.

Ezért arra kérek mindenkit: menjen el és adja mindkét szavazatát a Fideszre” – jelentette ki Orbán Viktor.

Úgy ítélte meg, hogy a mostani „sorsdöntő szavazás, ahol Magyarország jövőjéről döntünk. Történelmi pillanat előtt állunk, arról kell határoznunk, hogy magunk közé engedünk-e sok ezer, tízezer, később pedig százezer vagy millió olyan embert, akik alapvetően mást gondolnak a világról, nincs közük ehhez az országhoz, nem járultak hozzá semmivel mindahhoz, amit a magyarok létrehoztak, vagy kitartunk a mostani álláspontunk mellett, és azt mondjuk, hogy Magyarország a magyaroké, és csak mi dönthetjük el, hogy kikkel akarunk együtt élni. Azaz bevándorlóország leszünk vagy nem.”

„Én Magyarország miniszterelnökeként felépíttettem a kerítést, megvédtem a határt, és Brüsszelben nemet mondtam a bevándorlók betelepítésére. De a veszély ezzel nem múlt el, most is itt kopogtat az ajtón.

Holnap ugyanis Magyarország következő néhány évtizedéről kell döntenünk, és ha elhibázzuk, akkor ezt a hibát nem tudjuk majd kijavítani” – ismételte meg álláspontját Orbán Viktor.

Kitért a miniszterelnök Soros György szerepére is. Azt mondta, hogy „Soros György egy hálózatot pénzel. Ennek a hálózatnak óriási a befolyása a brüsszeli döntéshozók között. Emellett nagyon sok médiumot és szervezetet finanszíroz, és ezek összehangoltan olyan politikát szorgalmaznak mindenhol Európában, amely elősegítené és növelné a bevándorlást. Ebben áll az ő felelőssége. Mindezt persze szándékosan teszi, mert egy olyan Európában, amelyet együttélési gondok kínoznak, és állandó feszültségekkel kell szembenéznie, egy hozzá hasonló spekuláns sokkal könnyebben tudja a pénzügyi érdekeit érvényesíteni. És mivel a zsák megtalálja a foltját, ebben erős szövetségesei a baloldali politikusok, akik hatalmuk megtartása érdekében leendő választóként tekintenek a migránsokra.”

„MAGYARORSZÁG GAZDASÁGI EREJÉHEZ MÉRTEN RENDSZERES PÉNZÜGYI SEGÍTSÉGET NYÚJT, ÉS ISKOLÁKAT, KÓRHÁZAKAT, EGÉSZ FALVAKAT ÉPÍT ÚJJÁ AZOKON A HELYEKEN, AMELYEKET MEGTÉPÁZOTT A HÁBORÚ.”

Forrás: MTI, Fidesz, Magyar Idők

Képek: Facebook, Magyar Idők