Az elmúlt 24 órában egy halálos baleset történt.

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 21 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 5 súlyos és 15 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 149 személyt fogott el, közülük 14 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 119 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 184 személyt állítottak elő, köztük 89 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 19 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.

Biztonsági intézkedést 127 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén 2018. március 17-én 0 óra és 2018. március 17-én 24 óra közötti időszakban 3 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

ElőzőSoros György szervezi és finanszírozza a Magyarország elleni támadásokat (Olvasd el és nézd meg!)
KövetkezőMarad a folyamatos rendőri jelenlét
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza