Végvári Ádám nemzetközi plágiumperre készül, mert egy kínai popsztár ellopta az egyik slágerét.

Fotó: Weber Zsolt

A Neoton szerzője és énekese, Végvári Ádám nemzetközi szakjogászhoz fordult, ugyanis tudomására jutott, hogy egy kínai popsztár, Jacky Cheung az ő slágerével arat sikereket az engedélye nélkül – tudta meg a Bors.

A kínai énekes a Neoton zenészének Karnevál című dalát First Kiss, azaz Első csók címmel adja elő, amelynek szerzőjeként Végvárit fel is tünteti. Végvári akkor fordult a jogászhoz, amikor megtudta, hogy Cheung turnéja során a kínai dallal Guinness-rekordot döntött a nézőszám.

A Neoton frontembere elmondta a lapnak, hogy miután egy szerzői jogvédő irodához fordult, elérte, hogy a tévés megjelenésekért pénzt kapjon – a koncertekért és a lemezmegjelenésért azonban továbbra sem fizettek neki.

– Márpedig szerzőként nemcsak nekem, hanem az örököseimnek is elidegeníthetetlen joga van a dal mindenféle használatához – mondta határozottan Végvári.

– Egy rajongóm hívta fel a figyelmemet a kínai számra, máskülönben talán sosem szerzek tudomást róla. Az biztos, hogy ezt nem hagyom annyiban – szögezte le a Neoton frontembere.

Forrás: Blikk

ElőzőElájulsz Te is! Ilyet még nem hallottam én sem! (Olvasd el és nézd meg!)
KövetkezőFradi: Legyőztük a címvédőt!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza