Magyar közbelépésre nem hangozhat el közös európai uniós álláspont az ENSZ migrációs csomagjáról szóló vita hétfői fordulójában, New Yorkban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.

ENSZ-csúcsértekezlet.
Kép: Hirado.hu

A tárcavezető kifejtette: holnap kezdődik a második kormányközi fordulója az ENSZ globális migrációs csomagjáról szóló vitának New Yorkban. Az országcsoportokat követően a magyar külügyminiszter kap először szót a vitában, ahol ismerteti a kormány 12 pontos álláspontját, és világossá teszi, hogy Magyarország mindaddig ellenzi a csomagot, amíg a kormány valamennyi pontja bele nem kerül. Közölte: amíg a globális migrációs kompaktnak az az alapvetése, hogy a migráció jó és megállíthatatlan, addig a “magyar kormány semmilyen módon nem ad semmifajta támogatást” annak elfogadásához.

Szijjártó Péter emlékeztetett: a hét során Brüsszelben komoly előzetes egyeztetések zajlottak, “újra megpróbálták lenyomni a torkunkon azt, hogy legyen közös európai uniós álláspont”. Amikor az első kormányközi fordulója volt a vitának, dacára annak, hogy nem volt egyetértés a 28 uniós tagállam között, az EU delegációvezetője felszólalt, ezáltal megtévesztette a nemzetközi közösséget, mintha lenne közös uniós álláspont – idézte fel.

A külügyminiszter közölte: a héten a brüsszeli viták során az Európai Tanács jogi szolgálata Magyarország felvetésére világossá tette, hogy kizárólag akkor szólalhat fel az EU delegációvezetője vagy a soros elnökség, ha mind a 28 tagállam egységes akaratát tükröző álláspont van. Mivel ilyen nincs, hétfőn az EU delegációvezetője sem és a soros elnöksége sem szólalhat fel – mutatott rá.
A tárcavezető megjegyezte: arról még egyeztetések zajlanak, hogy a másik 27 tagállam nevében egyvalaki beszéljen-e, de európai uniós álláspont ezúttal a magyar közbelépésre nem hangozhat el.

Forrás: MTI

ElőzőElhagyta családját és gyermekeit egy nő, egy fiatal afrikai (migráns) férfiért
KövetkezőKézzel írt kották a Szabadságharc éveiből – a Zeneakadémia tolmácsolásában
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza