Nemrég egy kisfiú 7 hónapra született, és emiatt a tüdeje még nem fejlődött ki rendesen, így gépek segítségével lélegeztették az orvosok. De emellett még idegrendszeri problémákkal is szembe kellett nézniük a szüleinek, aminek következtében kisbabájuk testének fele képtelen volt a mozgásra.

A kisfiút az első három hónap során számtalan szakember megvizsgálta, de egy konkrét gyógymód sem hozta meg az áttörést.

Azonban egy ideggyógyász specialista azt javasolta a szülőknek, hogy szerezzenek be csau-csau, vagy egy labrador fajtájú kutyust.

Az édesanya felháborodott az ötleten, mondván, hogy három gyerek van, akik közül egy súlyos beteg, elég, még nincs szükség a lakásba egy kutyára is.

Az orvos azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és végül meggyőzte a szülőket, hogy fogadjanak be egy négylábút.

Így végül megérkezett a családhoz egy 3 hónapos csau-csau kutyus, akit a kislányok örömmel fogadtak, de az eb a beteg kisfiú mellé szegődött, és enyhén harapdálni kezdte a testrészeit.

A szülők elképedve figyelték, ahogy a kutya a gyerek lebénult testét csipkedi, harapja. Egy hónap múlva, a kutyamasszázsnak köszönhetően a kisfiú már át tudta ölelni a kedvencét. Azóta több mint egy év telt el, és a gyerek már egész jól mozog.

Forrás: tudasfaja.com