Genfben ült össze az ENSZ emberi jogi tanácsa, ahol felszólalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is. Azt mondta: az ENSZ emberi jogi főbiztosának le kell mondania, mert Zeid Raad al-Husszein Magyarország miniszterelnökét idegenellenességgel vádolta meg, és olyan vádakat fogalmazott meg, melyeket a magyar külügyminiszter kategorikusan elutasított. Szijjártó Péter szerint az áprilisi választás tétje, hogy a magyar érdekeket védő vagy feladó kormány lesz.

Kép: MTI

A egész világ komoly biztonsági kihívásokkal néz szembe, melyeket a megfelelő módon kell kezelni – mondta Szijjártó Péter felszólalásában. Hozzátette: a nemzetközi közösség felelőssége nagy abban, hogy mindenki számára garantálja, hogy, ahol élnek, biztonságban élhessenek – ott, ahol az otthonuk van.

Szerinte a világszervezet több nemzetközi szervezete és magas rangú képviselője alábecsüli, relativizálja azokat a biztonsági kihívásokat, melyekkel az ENSZ tagállamainak szembe kell nézniük. Az Európai Uniónak is szembe kell néznie azzal a kihívással, amit a migráció jelent.

Az ENSZ-javaslat megfogalmazásában nem vettek részt a tagországok

Amióta 2015-ben elindult egy tömeges bevándorlási hullám, példátlan biztonsági és terrorfenyegetettséggel kell szembenéznünk. Az elmúlt két és fél évben 27 terrortámadást hajtottak végre, mely során 330 ember halt meg, és legalább 1300-an megsebesültek – fejtette ki Szijjártó Péter.

A tömeges illegális bevándorlás lehetőséget adott a terrorszervezeteknek, hogy harcosaikat akadálytalanul beküldjék Európába, erre felelőtlen reakciókat látunk az ENSZ magas rangú vezetőitől és nemzetközi szervezetek részéről – mondta.

Tömeges illegális bevándorlás. Kép: www.hirmagazin.eu

Az ENSZ javaslata migrációpárti Szijjártó Péter szerint, mely egyben felelőtlen is. Ennek a javaslatnak a tagállamok által kezdeményezett akciónak kellett volna lennie, a meghozatalában nem vettek részt a tagállamok, így ez egy antidemokratikus folyamat eredménye. Magyarország nem ért azzal egyet, hogy a migráció jó és előnyös.

Magyarország szerint a migráció nem jó, és megállítható, így mi meg is állítottuk a tömeges migrációt – fogalmazott.

Az ENSZ-nyilatkozat az országok szuverenitását kérdőjelezi meg, miközben az országoknak meg kell hagyni azt a jogot, hogy maguk dönthessék el, ki lép be területükre. A magyarok az egyetlenek, akik meghatározzák, ki léphet be az országukba, és ki nem – tette hozzá.

Az emberi jogi főbiztos beszédében egyebek közt így fogalmazott: „ismét divat az elnyomás, a biztonság visszaszorult, az alapvető szabadságjogok háttérbe szorulnak a világ minden táján. A szégyen is visszakozóban van. Európában idegenellenesek és fajgyűlölők egyre kevésbé leplezik és zavartatják magukat, mint például Orbán Viktor, aki a hónap elején azt mondta, nem akarjuk, hogy színünk másokéval keveredjen. Nem tudják, mi történik a kisebbségekkel olyan országokban, melyek vezetői etnikai, nemzeti, faji tisztaságra törekednek” – tette fel a kérdést Zeid Raad al-Husszein.

Szijjártó visszautasítja a vádakat

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa Magyarország miniszterelnökét idegenellenességgel vádolta meg, és olyan vádakat fogalmazott meg, melyeket kategorikusan elutasít. Ezt az országot az évszázad legelnyomóbb diktatúrájával hasonlította össze, ez pedig elfogathatatlan, Zeid Raad al-Husszeinnek ezért le kell mondania – jelentette ki Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter

Szijjártó Péter az MTI-nek telefonon nyilatkozva megjegyezte,  nem az első alkalom volt, hogy Magyarország demokratikusan megválasztott kormányát vádolta meg „méltatlan módon”.

Egymilliárd euró határvédelemre

A globális migrációs kompaktban Magyarország hozzáállása szerint a határátlépés bűncselekmény, habár az ENSZ-javaslatban adminisztrációs hibának nevezik. Az elmúlt két és fél évben egymilliárd eurót költöttünk határvédelemre – tette hozzá a miniszter. Kiemelte: nem szabad az embercsempészek munkáját segíteni azzal, hogy hagyjuk őket szabadon tevékenykedni.

A miniszter felszólalásának lényegét hangsúlyozva elmondta, hogy Magyarország álláspontja egyértelmű és világos: a migráció nem alapvető emberi jog, meg fogjuk védeni határainkat, és minden meg fogunk tenni, hogy az ENSZ-ben a migrációról folyó vitában álláspontunkat a legvilágosabbá tegyük.

Bakondi: A 24. órában vagyunk az uniós határőrizet megerősítését illetően. Mondta egy interjúban Bakondy györgy szakértő, 2017. december 29-én. Kép: concretemedia

Az ENSZ február elején az egész világra kiterjedő migrációs egyezménytervezetet tett közzé, amely egyebek közt azt is tartalmazza, hogy az illegális határátlépés ne minősüljön bűncselekménynek.

 Szijjártó: Az áprilisi választás tétje, hogy a magyar érdekeket védő vagy feladó kormány lesz

„Az áprilisi választás tétje, hogy Magyarországnak olyan kormánya lesz, amely harcol a magyar érdekekért, vagy amely feladja a küzdelmet – mondta Szijjártó Péter k MTI-nek.

A miniszter az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 37. ülésén vett részt.  Szavai szerint az ülésen is teljesen világossá vált, hogy óriási harc lesz a következő hónapokban, ugyanis az ENSZ el akarja fogadtatni a migrációt alapvető emberi jogként, azaz mindenki oda vándorolhat, ahova akar.

„Be kell látni, hogy ha ezt az ENSZ keresztül tudja vinni, akkor az az európai és a keresztény civilizáció halálához vezet, mivel, ha emberi jog a migráció, az jöhet Európába, akinek kedve tartja. Ennek hatásait mi, európaiak az elmúlt években már világosan láttuk, és éppen ezért Magyarország szempontjából az áprilisi választás tétje az lesz, hogy a migráció elleni harcot megvívó vagy a harcot feladó kormánya lesz az országnak” – mondta Szijjártó Péter.

ENSZ-csúcsértekezlet.
Kép: Hirado.hu

A külgazdasági és külügyminiszter kifejtette: az ENSZ-ben óriási vita zajlik, a világszervezet magas rangú tisztségviselői nyomást próbálnak gyakorolni a tagországokra, és el akarják érni, hogy mi is úgy gondolkodjunk a migrációról, mint ők. A határvédelmet folyamatosan háttérbe próbálják szorítani, el akarják érni, hogy a határsértés ne bűncselekmény, hanem csupán adminisztratív ügy legyen.

Álláspontjuk szerint a határsértőket nem szabad kriminalizálni, és tartózkodni kell a migránsok visszafordításától mind szárazföldön, mind tengeren. A migrációt ösztönözni kívánják, nem pedig megállítani – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az ENSZ tagállamainak, a tagállamok lakosságának biztonsági érdekei ugyanakkor pontosan azt diktálják, hogy a határokat meg kell védeni, azokat csak jogszabályoknak megfelelően lehet átlépni, a határsértőket szigorúan meg kell büntetni, főleg azokat, akik ezt erőszakos módon teszik, az illegális bevándorlást fontolgatók számára pedig világossá kell tenni, hogy „visszafordítás” vár rájuk.

Forrás: M1 Híradó