A mesterséges intelligencia nagyszerű vívmányai illetéktelenek kezébe kerülve felhasználhatók gyilkosságra, kiber-támadásra és legkülönbözőbb más bűncselekményekre. A fejlesztőknek súlyos felelősségük van, nem hozhatnak mindent nyilvánosságra, figyelmeztetnek jeles tudósok.

Háztartási robotot, akár porszívót lehet gyilkolásra programozni, önjáró autóval tervezett, időzített balesetet okozni, robbantani, szoftvereket a kiber-hadviselés szolgálatába állítani, figyelmeztettek neves szakemberek.

Az Oxford és a Cambridge Egyetem, a Tesla-gyártó Elon Musk alapította OpenAI Intézet és több, az elektronikus biztonságot kutató intézmény szakértői közös nyilatkozatban az AI-fejlesztők nagy felelősségére, etikai kötelezettségeire hívták fel a figyelmet.

Miközben az amerikai Védelmi Minisztérium is támogatja szoftver fejlesztését, amely önműködően támad más szoftvereket, ilyen terméket könnyen lehet bűnös, akár emberélet kioltására is alkalmas akciókra átprogramozni.

A fejlesztők, köztük olyan, általában elzárkózó vállalatok, mint az Amazon, a Microsoft vagy a Google egymással versenyezve hozzák nyilvánosságra, teszik mindenki által hozzáférhetővé bizonyos, az AI területén elért eredményeiket, ez pedig rendkívül veszélyes.

Az illetékeseknek először a kormánnyal kellene egyeztetniük, mi lehet nyilvános, mi nem. Ugyanakkor megfelelő védekezési rendszereket kellene beépíteniük szoftvereikbe, hogy azok ne legyenek módosíthatók bűnös célokra, hangoztatják a hozázértők.

Gyökeresen alakítja át életünket a mesterséges intelligencia
Túl homályos fogalomnak tűnik a mesterséges intelligencia (AI)? Elmagyarázzuk, hogyan fejlődött az elmúlt években, és mit várhatunk tőle, hogyan hatja majd át egyre inkább mindennapi életünk. A virtuális asszisztensek, az önvezető autók, a CRM-ben, vagyis az ügyfélkezelésben használt csetbotok, a kórházi robotápolók mind az AI alkalmazásának új távlatait jelzik.

Forrás: Guardian

ElőzőVona három nap alatt sem tudta összegyűjteni az ajánlásokat
KövetkezőAz egész falu küzd az elefántorrú kismalac életéért (Olvasd el és nézd meg!)
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza