Újabb reptéri rakodómunkás bukott le: a gyanúsított lakásában tartott házkutatáson nagy mennyiségű – feltehetően több bűncselekményből származó – értéktárgyat találtak a rendőrök; írja a Police.hu.

 

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság munkatársai 2018. február 16-án reggel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elfogtak egy 44 éves vasadi lakost.

A férfi egy Londonba induló járat rakodása közben egy feladott bőröndöt háromszor is kinyitott és abban értékek után kutatott, azonban a nyomozók tetten érték és intézkedés alá vonták – olvasható a rendőrség honlapján.

A rendőrök a rakodómunkást lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd házkutatást tartottak az otthonában.

A férfi lakásában feltehetően korábbi bűncselekményekből származó nagy mennyiségű értéktárgyat találtak és foglaltak le a nyomozók: parfümöket, ékszereket, órákat, valutát, (mexikói pesot és orosz rubelt), fényképezőgépet, valamint fedélzeti catering-árut.

Forrás: Hirado.hu