Az egyik kereskedelmi lánc éttermi akciója világított rá, hogy az elvitelre is lehetőséget adó vendéglátásban nem különböztetik meg a csökkentett forgalmi adót a 27 százalékos áfától. A lenyelt összeg akár a vételár húsz százaléka is lehet.

Kép: Hirmagazin.eu

Tavaly január elsején 27-ről 18 százalékra, idén év elejétől pedig néhány esetben 5 százalékra mérséklődött az éttermi áfa, így a csökkentett forgalmi adó terheli azt az ételt, amelyet helyben fogyasztunk el. További kitétel, hogy ehhez le is kell ülni egy, a szolgáltató által biztosított székre.

Ezért is érdekes annak a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncnak az akciója, amely az áruházon kívüli egysége mellett árul pizzaszeleteket, helyben készült húsokat, köreteket, szendvicset, valamint salátát, és a helyben fogyasztás olcsóbb voltára hívja fel a figyelmet.

Több gyorsétteremben azonban

továbbra sem különbözik az ára egy elvitelre kért vagy helyben fogyasztott ételnek.

Az ellenmondást a vendéglátósok is érzékelik, de még szakmai szervezeteik sem kívánnak névvel nyilatkozni a 9 vagy adott esetben a 22 százalékos adókülönbség sorsáról. Mint egyikük fogalmazott: nem szeretné, ha kollégáik őket okolnák egy esetleges adóellenőrzés és későbbi büntetés miatt.

Kép: boon.hu

Orbán Viktor miniszterelnök 2016. május 20-án, azaz a 2017-es adócsökkentés parlamenti vitája idején nyilatkozott a Kossuth Rádiónak arról, hogy ő már azonnal 5 százalékra vitte volna le a vendéglátás áfaterhét, de elfogadta a nemzetgazdasági miniszter kétlépcsős javaslatát.

2018-ra 5 százalékos is lett az áfa, de sok kivétellel. Nem tartoznak ebbe a körbe a talponállók vagy a fix árért korlátlan fogyasztást kínáló éttermek. Az 5 százalékos forgalmi adó vonatkozik a helyben készített meleg ételekre és nem alkoholtartalmú italokra. Tehát itt a különbség 22 százalék is lehet.

A vendéglátósok szerint tiszta helyzetet teremtene, ha egységesítenék a helyben fogyasztott és az elvitelre szánt ételek áfáját,

de miután eddig ebből semmiféle problémájuk nem volt, nem lobbiznak a törvényalkotóknál a változtatásért.

Az InfoRádió megkereste a Nemzeti Adó és Vámhivatalt, hogy ez ügyben az elmúlt egy évben tartottak-e már ellenőrzéseket és milyen tapasztalataik voltak. Mint a válaszból kiderült, a NAV ellenőrzéseit kockázatelemzésére alapozza. A hatóság az összes adózót és azok adózási gyakorlatát is ellenőrizheti, így az éttermi áfacsökkentéssel kapcsolatos szabályok betartását is vizsgálja, vizsgálta. Ezek részleteivel azonban nem szolgáltak.

Forrás: MTI, infostart.hu

ElőzőA 12 legszennyezettebb növény a zöldségesnél
Következő5 halott, 15 sebesült. A muszlim el akarta taposni a hitetleneket
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza