Hirmagazin
Image default
Külföld

Románia konténerekkel készül a migránsok tömeges érkezésére

Románia migránsok tömeges érkezésére készül, ezért a katasztrófavédelem 36 mobil menekülttábor kialakításához szerez be konténereket – közölte az Adevarul című bukaresti lap szerdán Cristian Radu ezredesre, az országos katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) parancsnokhelyettesére hivatkozva.

Kép: nlcafe

Radu egy gyulafehérvári sajtóértekezleten számolt be kedden az IGSU idei és jövőbeni terveiről. Ezek között említette, hogy 2020-ig a katasztrófavédelmet bárhol felállítható menekülttábor kialakítására alkalmas speciális konténerekkel szerelik fel. Egy-egy ilyen táborban kétszáz menekült ellátását lehet megszervezni akár heteken keresztül.

Ezeket természeti katasztrófák, tömeges kilakoltatások esetén is fel lehet majd használni, de a bevándorlók elhelyezésére és étkeztetésére is alkalmasak lehetnek, ha a migrációs jelenség tömegessé válik – magyarázta.

A mobil konténertáborok jelentős részét a Bánságban – Temes és Krassó-Szörény megyében – helyezik el, ahol a Szerbia felől érkező bevándorlók lépnek be az országba, a másik kiemelt kockázati térség Dobrudzsa – Konstanca és Tulcea megye -, amely a Fekete-tenger partján található.

Az IGSU parancsnokhelyettese hozzátette, hogy jelenleg nincsenek olyan információik, amelyek egy küszöbönálló válságot vetítenének előre, a migrációs kockázat „mérsékelt”, de nem elhanyagolható annak veszélye, hogy a Románián áthaladó migráció a jövőben tömegessé válik: a katasztrófavédelem illetékese szerint erre akarnak felkészülni a román hatóságok.

Forrás: MTI

Kapcsolódó hírek

Zelenszkij elégedetlen az USA-val: Vita az ukrán ásványkincsek felett.. – Írd meg a véleményedet erről!

Géza

A 64 éves Gareth Delbridge és az 58 éves Michael Spike Lewis olyan karbantartási munkálatokat végeztek, amelyekről senki nem szólt nekik, hogy már nem kell megcsinálniuk. Életükbe került (18+)

Géza

Támadás történt Ausztriában, Villachban: négy sérült, egy fiatal fiú életét vesztette.. (18+)

Géza
Megszakítás