Ma, azaz Január 31-én olyat produkál hű égi kísérőnk, amire több mint száz éve nem volt példa. Teliholdas éjszakánk lesz, vérhold fog felkelni, és néhol még holdfogyatkozást is megfigyelhetnek.

Igazán kivételes jelenséget figyelhetünk majd meg az éjszakai égbolton január 31-én, szerdán, hiszen rövid időn belül fog bekövetkezni a szuperhold, a kék hold valamint a holdfogyatkozás. (EPA/ANTHONY ANEX9

Másfél évszázada nem látott égi jelenség jön

2018 első hónapjának utolsó napján olyan égi jelenségek sorában lehet részünk, amire mintegy 150 éve nem volt példa a csillagászok szerint. A január elsejei holdtöltét követően ismét teljes arcát mutatja majd nekünk a hold, vérvörös színben fog pompázni, és planétánk egyes szegleteiből még holdfogyatkozás is megfigyelhető lesz.

Telihold az Egyesült Államokban 2017 utolsó napján (EPA/JIM LO SCALZO)

Egyszerre lesz „kék” és „vérhold”

Ahogy arról már az év elején beszámoltunk, a januári holdjárás azért számít különlegesnek, mert kétszer is kikerekedik a hold. Az angol hagyomány ezt „kék holdnak” nevezi. A szakértők szerint ez az elnevezés egy ősi szóból, a belewe-ből eredeztethető, amelynek jelentése áruló. Ez a telihold ugyanis átveri az embereket azzal, hogy a megszokotthoz képest korábban tűnik fel. Kék holdat nagyjából két és fél évente lehet megfigyelni.

Szuperhold Nagy-Britannia felett (EPA/NEIL HALL)

A vérhold kifejezés ugyancsak az angol nyelvterületről származik. A jelenség tudományos magyarázatát az adja, hogy holdfogyatkozáskor az égitest látszólag narancsvörössé válik a földi légkörön átszűrődő fény miatt. Sajnos Magyarországról nem tudjuk majd nyomon követni majd ezt a különleges jelenséget, mivel a NASA tájékoztatása szerint magyar idő szerint délután 12.48 és 14.29 között zajlik majd le.

Teljes holdfogyatkozás csak az Egyesült Államok és Kanada nyugati részén, a Csendes-óceánon, Ausztrália és Kína nagy részén, valamint az Északi-sarkvidéken lesz megfigyelhető.

Szuperhold a tengeren (EPA/KATIA CHRISTODOULOU)

Baljós előjelnek tartják a vérholdat évszázadok óta

A vérholdat az apokalipszis eljövetelének utolsó jelének tartják azok, akik egy bibliai utalás miatt hisznek abban, hogy a négy vérhold a végítélet eljövetelét jelenti. Jóel próféta azt jövendölte ugyanis, hogy: „A nap elsötétedik, a hold vérré változik, mielőtt eljön az Úr nagy és rettenetes napja.” Legutóbb 2014 áprilisa és 2015 szeptembere között követte egymást négy „vérhold”, de a világvége azután sem következett be.

 

Teljes holdfogyatkozásban gyönyörködhettek Közép-Európa számos országának lakosai 2003. november 8-án, vasárnapra virradó éjjel. Közép-európai idő szerint fél egy után két perccel került be a Hold a Föld árnyékába. A látvány hatását növelte, hogy a fogyatkozás éppen telihold idején következett be.
(MTI-fotó: Oláh Tibor)

A próféciát alapul véve Mark Blitz dolgozta ki a vérhold elméletét, amit egy pap, John Hagee bestsellere, a Négy vérhold tett ismertté. A teória hívei szerint a négy vérhold így vagy úgy mégiscsak komoly előjel. Egy korszak végének eljövetelét is hirdeti.

Bár a január 31-i jelenségek sorának csillagászati szempontból nincs komoly jelentősége, mégis feltehetően sokak érdeklődését felkelti majd a tudományág iránt.

Budapest, 2003. november 8.
Teljes holdfogyatkozásban gyönyörködhettek Közép-Európa számos országának lakosai vasárnapra virradó éjjel. Közép-európai idõ szerint fél egy után két perccel került be a Hold a Föld árnyékába. A látvány hatását növelte, hogy a fogyatkozás éppen telihold idején következett be.
MTI Fotó: Kovács Attila

A szuperhold az a köztudatban elterjedt égi jelenség, amikor a telihold az égitest pályáján a lehető legközelebb fekszik a Földhöz. Ilyenkor az objektum látszólagos mérete és fényereje is nagyobb a megszokottnál.

Kezdődő teljes holdfogyatkozás látható a NASA felvételén, amely a 2010. december 21-re, a téli napfordulóra virradó éjjel készült a Virginiai Arlingtonból. A telihold teljes eltűnése a Föld árnyékában Észak- és Közép-Amerikában volt látható. (MTI/EPA/NASA/Bill Ingalls)

Forrás: Phys.org, Híradó.hu