Az amerikai Utah-i Egyetem kutatói megfejtették a 2000 éves rejtélyt és rájöttek arra, hogy mitől is olyan erős a régi, rómaiak betonjai, amik több ezer év után is sértetlenül állnak.

Érdekes dolgot találtak benne!

Manapság sajnos nem tudnak a szakemberek olyan erős és időtálló betont építeni, amik több évig is sértetlenek tudnának maradni.
Pedig ha ismernénk egy ilyen ősrégi titkot, amit a rómaiak is használtak, az egész világon rengeteg pénzt tudnánk megtakarítani és az országok pénzeit lehetne másra is fordítani.
Megfejtették a 2000 éves rejtélyt ettől áll még 2000 év után is a rómaiak betonja! 1
Az egyetem kutatói Marie Jackson professzor vezetésével Olaszországban, Orbetellóban, egy kb. 2000 éves mólót vizsgáltak. Ehhez egy nagy teljesítményű röntgent használtak, hogy rájöjjenek miből is van a beton.
Az eredmények azt támasztották alá, hogy a beton többnyire timsós tobermorit nevű anyag kristályainak köszönhetően lehet ilyen masszív. Ezeket a kristályokat figyelhették meg az 1960-as években keletkezett vulkanikus sziget, Surtsey kőzeteiben is. Éppen ezért úgy gondolták, hogy a létrejöttéhez rendkívül magas hőmérsékletre van szükség.
Megfejtették a 2000 éves rejtélyt ettől áll még 2000 év után is a rómaiak betonja! 2
A római beton mészből, vulkáni hamuból és sós tengeri vízből áll, ám pontos “recept” sajnos nem áll rendelkezésre, ugyanis a birodalom bukásával ez a titok is elveszett.
A kutatók véleménye, hogy mindenképp hasznos lenne kitalálni a pontos elkészítési módot, mert a mai modern betonok készítése az üvegházhatású gázok 5%-át juttatják a levegőbe.
Forrás: tudasfaja.com