A Liverpool korábbi erőnléti edzője, Jordan Fairclough arról beszélt, hogy Szoboszlai Dominik érkezésekor nem volt minden zökkenőmentes a háttérben.
A szakember szerint a magyar középpályás integrálása komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot, mivel Szoboszlainak határozott elképzelései voltak a saját felkészüléséről.
Szoboszlai Dominik a 2023-as érkezése óta a Liverpool egyik legfontosabb láncszemévé nőtte ki magát. Bár az utóbbi hetekben olyan nevek is a középpontba kerültek, mint Hugo Ekitike vagy Florian Wirtz, a magyar középpályás teljesítménye továbbra is meghatározó az Anfielden.

Fotó: MI NEWS / NurPhoto
A 25 éves játékos már az első előszezonjában bizonyította kimagasló állóképességét: a keret egyik legfittebb tagjaként azonnal megnyerte a hagyományos állóképességi teszteket, kitöltve azt az űrt, amelyet a korábbi „fitneszkirály” James Milner távozása hagyott maga után. Most azonban Jordan Fairclough, a csapat akkori erőnléti edzője érdekes részleteket osztott meg a közös munka nehézségeiről — írja a rousingthecop.com.
Szoboszlai és a napi alkudozások
Fairclough elmondása szerint Szoboszlai annyira bízott a Lipcsében felépített fizikumában, hogy eleinte szkeptikusan fogadta az angliai, egyénre szabott konditermi terveket.
Dom a Leipzigtől érkezett, ahol remek szezonjai voltak. Úgy vélte, a játékereje és a teljesítménye fenntartásához nincs szüksége annyi plusz konditermi munkára, mint amennyit mi javasoltunk
– nyilatkozta Fairclough a The Redmen TV-nek.
Galéria: Szoboszlai Dominik legjobb pillanatai












Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Newcastle United mérkőzésén Liverpoolban 2026. január 31-én
Az edző szerint a Premier League-ben tapasztalt nagyobb fizikai igénybevétel miatt elkerülhetetlen volt az ütközés: „Egyfajta napi alkudozási időszakunk volt. Mondtam neki, mit kellene elvégeznie, ő pedig sorolta, mire mond igent és mire nem. Egyfajta játszmát kellett játszanunk vele.”
Pszichológiai trükket vetettek be
Érdemes megemlíteni, miért volt Dominik makacs. Nem lustaságról volt szó, hanem a saját profiljának védelméről. Fairclough szerint Szoboszlai egyik fő aggálya az volt, hogy a túl sok súlyzós edzés és a testtömeg-növelés a gyorsasága és a dinamikája rovására megy. A stáb feladata az volt, hogy megértessék vele: a Premier League-ben az izomzat nemcsak a párharcokhoz, hanem a sérülésmegelőzéshez is elengedhetetlen a sorozatterhelés mellett.

Fotó: Paul Ellis/AFP
A szakemberek végül egyfajta pszichológiai trükkhöz folyamodtak: választási lehetőséget adtak a játékosnak. Fairclough elárulta, hogy
gyakran öt elvégzendő feladatból Dominik választhatta ki azt a hármat, amit szívesebben megcsinált. Ezzel megkapta az autonómia érzését – úgy érezte, ő irányít –, miközben a stáb elérte, hogy a kritikus munkát elvégezze.
Az edző példaként említette a keret többi tagját is, rávilágítva, hogy minden sztár más kezelést igényel. Míg Harvey Elliottot a versenyszelleme motiválta (neki elég volt azt mondani: ’fogadjunk, hogy nem tudod megcsinálni’), addig Joe Gomez a módszeres, szigorú rutint kedvelte. Szoboszlai esetében a logikus érvek és a kompromisszumos alkuk vezettek eredményre.
A szakmai stáb végül rájött, hogy a tekintélyelvű megközelítés helyett be kell vonniuk a játékost a tervezésbe. Megkérdezték tőle, ő mit preferál, és ehhez igazították a szakmai minimumot. Ez a módszer végül sikeresnek bizonyult, és Szoboszlai teljesen alkalmazkodott a Liverpool elvárásaihoz.

