Bemutatták A Dal 2018 harminc elődöntős produkcióját szerdán a budapesti Akvárium Klubban. A dalválasztó show-t immár hetedik alkalommal rendezi meg a közmédia.

Bemutatták a Dal 2018 harminc elődöntősét (Forrás: Facebook / A DAL)

A versenybe bejutott előadók között van A Dalban egyaránt harmadszor induló Király Viktorés Polgár Odett, ismét látható lesz a korábbi szereplők közül például a Leander KillsVastag TamásKökény AttilaHeincz Gábor „Biga”, a Maszkura és a Tücsökraj. Számos kevéssé ismert induló is lesz, így Andy RollDánielfy GergelyGulyás Roland, a Nene zenekar vagy Süle Zsolt.

A Dal 2018-ra több mint 350 pályamű érkezett, a zsűriben az elmúlt évekből ismert Frenreisz Károly és Both Miklós mellett új tagként Schell Judit színész és Mező Misi, a Magna Cum Laude énekese fog ülni.

A két műsorvezető Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd Freddie lesz.

A Dal 2018. január 20-tól hat héten át szombatonként látható a Duna Televízióban, a döntőt február 24-én rendezik, akkor derül ki, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon Lisszabonban.

Forrás: MTI

ElőzőLakástűzben meghalt egy ember Mogyoródon
KövetkezőTöbb maradhat a munkavállalóknál a cafeteria-juttatásokból jövőre
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza