Harry herceg a hírek szerint maga tervezte meg a különleges ékszert.

Meghan Markle. Fotó: AFP

A palota hétfőn bejelentette, hogy Harry herceg és amerikai színésznő kedvese, Meghan Markle 2018 tavaszán kimondja a boldogító igent, melyhez minden bizonnyal társul majd hivatalos eljegyzési fotó is, melyről végre kiderül, milyen gyűrűvel kérte meg jövendőbelije kezét a trónörökös.

Egy US Weeklynek nyilatkozó bennfentes elárulta, hogy Meghan ujján is Diana öröksége csillog majd. A gyűrűt Harry maga álmodta meg, a benne foglalt ékkövek pedig édesanyja Diana hercegné egyik ékszerének gyémántjai lesznek.

A pár feltételezhetően a Sussex hercege és hercegnéje vagy a Buckingham hercege és hercegnéje címet veszi majd fel.

A 33 éves Harry herceg barátnője, a 36 éves Meghan Markle egyszer már volt férjnél, bár ez eddig sem volt titok. A kanadai szépség 2011-ben mondta ki az igent a producer Trevor Engelsonnnak, de két évvel később kapcsolatuk megromlott és el is váltak egymástól. Ez a tény szinte biztosan nem volt akadálya a lánykérésnek, hiszen, II. Erzsébet királynő Harry apjának, Károly hercegnek is engedélyezte, hogy elvegye Kamilla hercegnét, aki szintén elvált nő volt.

Meghant sok támadás érte, amiért édesanyja, a jógaoktató és terapeuta Doria Ragland afroamerikai származású, tavaly ősszel éppen ezért kérte Harry herceg nyilatkozatban a közvéleményt, hogy hagyjanak fel kedvese lejáratókampányával.

 Nem kellett heteket váni a fotósorozatra, a pár Diana kedvenc kertjében mosolygott a fotósoknak.

Pár órával a palota bejelentése után Harry herceg és amerikai színésznő menyasszonya, Meghan Markle a néha Diana hercegné kedvenc kertjében, a Kensington-palotában álltak modellt a sajtónak.

Harry herceg és menyasszonya, Meghan Markle eljegyzési fotói:

A pár fülig érő mosollyal a száján érkezett meg a rájuk váró fotósok elé, leleplezve ezzel a három gyémánttal díszített eljegyzési gyűrűt, melynek nagyobbik ékkövét Harry herceg Botswanában vette, a két kisebbet pedig édesanyja egyik ékszeréből tetette át kedvese gyűrűjébe.

Harry az egyik fotóriporter kérdésére örömmel árulta el, hogy már attól a pillanattól tudta, hogy Meghan az igazi, amikor meglátta, de a lánykérés napjáról annál többet nem árult el, minthogy romantikus volt. A trónörökös azt azonban megígérte, hogy ez sem marad örökké titok.

A pár 2018 tavaszán házasodik majd össze, a várakozások szerint még márciusban, hogy a harmadik gyermekével várandós Katalin hercegné ott lehessen a menyegzőn.

Harry herceg barátja azonban nem örül a frigynek, így nyilatkozott a leendő aráról: „Alamuszi nyuszi, nagyot ugrik.”

No comment:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: hirado.hu, harpersbazaar.com

Képek: AFP, Business InsiderVanity Fair, Daily Mirror, Pinterest, IGNDaily ExpressFeminaHollywood LifeRadar OnlineeveyoZeman Celeb LegsZetaBoardsIndiatimesjetssVelvet, Instagram, The Sun

ElőzőÚjabb részlet derült ki az argentin tengeralattjáró eltűnéséről
KövetkezőEltűnés miatt keresi a rendőrség Pápai Péter Jánost
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza