hirmagazin 2015 06 12 112528

A Budapest környékén található közel negyven bányató közül mindössze kilencben lehet legálisan fürödni, és a Duna teljes fővárosi szakaszán is tilos a pancsolás.
Fürdeni csak legálisan!

A hétvégétől a rendőrök fokozottan ellenőrzik a legnépszerűbb illegális fürdőhelyeket.

– A bányatavak hirtelen mélyülnek és hűlnek le, és a meder alján különböző munkagépek maradványai vagy egyéb fémdarabok is lehetnek, melyek bárkire veszélyt jelenthetnek – mondta Szoboszlainé Schiller Zsuzsanna. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy Pest megyében Dunavarsánynál, Dunaharasztinál, Délegyházánál, Kiskunlacházánál, Pócsmegyernél és Áporkánál vannak olyan bányatavak, ahol legális a fürdőzés.

Az ilyen kijelölt fürdőhelyek üzemeltetőinek jó pár feltételnek meg kell felelniük, de itt jellemzően rendezettebb, tisztább környezet is fogadja a strandolókat. Ahogy Rukkel János, a Dunavarsány közelében található Rukkel-tó tulajdonosa elmondta: náluk az ÁNTSZ rendszeresen ellenőrzi a vízminőséget, és a strandon nemcsak vízimentők dolgoznak, de állandó orvosi ügyelet is működik, vannak illemhelyek, szemetesek, parkoló, és több éttermet, büfét is üzemeltetnek.

Tavaly nyáron 14 ember vesztette életét az illegális bányatavakban.

Egy kijelölt, legális fürdőhely csak ezekkel a feltételekkel működhet, így itt belépőt is kérnek a vendégektől. Sokan azonban olcsóbban szeretnék megúszni a strandolást, így beérik az illegális fürdőhelyekkel. Tegnap délelőtt a Lupa-, illetve a szomszédos Omszki-tónál is kevés fürdőző volt, a rendőrök szerint hétvégén azonban már jelentős tömeg lesz. Fürdeni mindkét helyen tilos, de mivel ez a két helyszín könnyen megközelíthető Budapest központjából, és belépőt sem kell fizetni, ezek számítanak talán a legnépszerűbb főváros közeli illegális bányatavaknak.

Sokan azonban még eddig sem szeretnének elmenni, hogy szabad vízben lubickoljanak, és egyszerűen a Duna budapesti szakaszán vetik magukat a habok közé. Barnácz István rendőr alezredes szerint a legtöbben a Lágymányosi-öbölnél, a Hajógyári-sziget északi részénél, illetve a Római partnál fürdenek a Dunában. A Dunai Vízirendészeti Kapitányság vezetője azonban hangsúlyozta: a Duna teljes budapesti szakaszán – kijelölt fürdőhely hiányában – tilos a fürdőzés. Budapest környékén csak Gödnél, Dunabogdánynál, illetve Ráckevénél van kijelölt dunai fürdőhely.
Ellenőrzés
A rendőrök a helyi városőrökkel közösen járőröznek a nyári időszakban a bányatavaknál, a vízirendőrök pedig a Dunán figyelnek az illegális fürdőzőkre.
Aki tiltott helyen megy be a vízbe, az 5 ezertől 50 ezer forintig terjedő helyszíni bírsággal, vagy akár 150 ezer forintig terjedő szabálysértési bírsággal számolhat.
Illegális fürdőzésnek számít már az is, ha csak térdig gázolunk, vagy például egy gumimatraccal megyünk be a vízbe.

Forrás: metropol; Kép: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu