Az ORFK-OBB köd esetén megfogadandó tanácsai: lassúbb haladás, nagyobb követési távolság, előzéstől tartózkodás, ködfényszóró alkalmazása és a távolsági fényszórók mellőzése! (2017. 11. 09., csütörtök, ORFK Kommunikációs Szolgálat)

A meteorológiai előjelzések alapján az elkövetkezendő időszakban rendszeresen kell számítanunk az időjárás változásaira, gyakran hidegfrontokra. Ezen túl eleinte főleg hajnalban és reggel, de napközben is ködös útszakaszok nehezíthetik közlekedésünket. A biztonságos közlekedést mindkét tényező jelentősen befolyásolja, ezért nem árt tudni, hogyan igazodjunk a változásokhoz, és miként változtassuk meg közlekedési szokásainkat hidegfront, illetve köd esetén.

Fontos, hogy hidegfront esetén tompulnak a reflexek, ezért ilyenkor jellemzően magas a figyelmetlenség miatt bekövetkezett balesetek száma. Érdemes azt is megjegyezni, hogy az életkor előre haladtával egyre érzékenyebben reagálunk a frontokra, az időjárás-változásokra.

A köd a hűvös, de még nem kemény fagyos időszakok jellemzője. Legfőbb veszélye, hogy jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közúti közlekedést. Nem csak a láthatóságot korlátozza, hanem egyéb veszélyeket is rejt. Mindezekre tekintettel a ködben történő biztonságos járművezetés speciális felkészültséget igényel.

A köd különösen a lakott területen kívüli útszakaszokon lehet veszélyes, ahol a páraréteg olykor átláthatatlan, s a járművezető nem tudhatja, milyen akadályok, veszélyforrások jelennek meg előtte (különösen éjjel). Ezzel szemben lakott területen belül valamivel könnyebb a helyzet, mert a közvilágítás fénye részben áttöri a ködöt, de a sűrűbben haladó járművek által keltett légmozgás és egyéb körülmények miatt lényegesen jobb a láthatóság.

A legfontosabb szabály, hogy ködös útszakaszokon óvakodjunk az eltúlzott sebességtől! A megengedett sebességhatárt soha ne lépjük túl, gyakran még a megengedett sebesség felső határa, annak közelsége is eltúlzott lehet!

Nagyon fontos továbbá a követési távolság növelése. Igen nehéz megbecsülni a biztonságos követési távolságot köd esetén. Ezért tartsunk az előttünk haladótól olyan távolságot, hogy járművünkkel annak hirtelen fékezése esetén is meg tudjunk állni! A szakértők azt tanácsolják, hogy a minimális követési távolság legalább akkora legyen, mint amit az adott sebességgel haladva járművünk két másodperc alatt megtesz!

Köd esetén tartózkodjunk az előzéstől! Vegyük fel a sorban haladók tempóját, megfelelő követési távolságot tartva (ilyenkor a tömeges „ráfutásos” ütközések veszélye igen magas).

Köd esetén használjunk ködfényszórót! Amennyiben járművünk ezzel nem rendelkezik, akkor a tompított fényszórót kell bekapcsolni! A távolsági fényszóró használata kifejezetten kerülendő, hiszen az erős fény a páraszemcsékről visszaverődve vakító, átláthatatlan fehér falat képez!

Haladásunk során számoljunk az úttesten gyalogos, kerékpáros, vagy lassú jármű közlekedésére, meghibásodott jármű megjelenésére, melyek észlelése a ködben ugyancsak jelentősen korlátozódik! Amennyiben kiszállunk a járműből, lakott területen kívüli útszakaszokon mindig vegyük fel a fényvisszaverő mellényt, ami észlelhetőségünket és ezáltal biztonságunkat sokszorosára növeli!

További ajánlások itt: http://www.baleset-megelozes.eu/cikk.php?id=1315

Forrás: police.hu

Képek: Thomas Picture, quantdare, Pro Hungaria

ElőzőEsős hétvégére számíthatunk
KövetkezőOrszágos összesítő – police.hu
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza