Az északi szakasz felújítása miatt pótlóbuszok járnak mától a 3-as metró vonalán, a munkálatok várhatóan 2018 végéig tartanak. A metrószerelvények helyett a következő egy évben munkanapokon 20.30-ig a Lehel tér és Újpest-központ között, esténként és szombat-vasárnap pedig a teljes vonalon pótlóbuszok közlekednek. A térségben a fennakadások elkerülésére megerősítették a térség villamos- és buszközlekedését, valamint közlekedési lámpákat hangoltak át.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint ennek ellenére előfordulhatnak majd fennakadások a közösségi és az egyéni közlekedésben is, az utazási idő lényegesen hosszabb lehet a megszokottnál. A Váci úton például a háromból irányonként egy-egy sávot buszsávnak jelöltek ki, ezért a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban torlódásokra kell számítani.

Az Újpest-Városkapu állomás a 3-as metró felújítása előtti utolsó napon, 2017. november 3-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Így készült a BKV és a BKK

A BKV a metrópótlásra 59 csuklós autóbuszt állít forgalomba, de az esti és a hétvégi teljes vonalas pótlás idején a pótlóbuszok száma megközelíti a 80-at. A buszok átlagosan 45 másodpercenként indulnak.

Metrópótló villamosként a 12-es 12M jelzéssel a Lehel térig meghosszabbított vonalon közlekedik, a 14-es pedig 14M jelzéssel sűrűbben és hétvégén is nagyobb befogadóképességű szerelvényekkel jár. Gyakrabban indítják az 5-ös és a 7E autóbuszt, a 20E és a 30-as járatcsalád tagjait, a 34-es és a 106-os busz vonalát pedig a Lehel térig meghosszabbították.

Azt ajánlják, hogy a belvárost az utasok a III. kerületből a 19-es és a 41-es villamossal a fonódó villamoshálózaton, illetve a H5-ös (szentendrei) HÉV-vel közelítsék meg.

A naponta félmillió utast szállító 3-as metróvonal felújítása több ütemben zajlik és várhatóan három évig tart. A középső (Lehel tér-Nagyvárad tér) és a déli (Nagyvárad tér-Kőbánya-Kispest) szakasz felújításának indulásáról még nem született döntés.

Mától pótlóbuszok a 3-as metró vonalán

Az érintett városrészekben a fennakadások elkerülésére pótlóvillamosokat indítanak és megerősítették a térség kötöttpályás közlekedését, valamint közlekedési lámpákat is áthangoltak.

A 3-as metró északi szakaszának felújítása miatt pótlóbuszok járnak szombattól a metró vonalán, a munkálatok várhatóan 2018 végéig tartanak.  A szerelvények helyett a következő egy évben munkanapokon 20.30-ig a Lehel tér és Újpest-központ között, esténként és szombat-vasárnap pedig a teljes vonalon pótlóbuszok közlekednek.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A térségben a fennakadások elkerülésére pótlóvillamosokat indítanak, megerősítették a térség kötöttpályás közlekedését és közlekedési lámpákat hangoltak át. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint ennek ellenére előfordulhatnak majd fennakadások a közösségi és az egyéni közlekedésben is, az utazási idő lényegesen hosszabb lehet a megszokottnál.

A BKK a járműveken már megkezdte a hangos utastájékoztatást, és az érintett állomások körzetében az utastájékoztató eszközök kihelyezését. Az Árpád hídnál, a Nyugati pályaudvarnál és a Népligetnél végrehajtották a szükséges forgalmi változtatásokat. A Váci úton felfestették a buszsávokat; mivel a háromból irányonként egy-egy sávot buszsávnak jelöltek ki tíz kilométer hosszan, a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban torlódásokra lehet számítani.

A járműforgalom segítése érdekében a III. kerületben a Batthyány utca-Szentendrei út útvonalon a közlekedési lámpákat áthangolják. A XV. kerületben a Szerencs utca és az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszának kereszteződésében a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban szintén ritkábban váltanak a közlekedési lámpák.

A BKV a metrópótlásra 59 csuklós autóbuszt állít forgalomba, de az esti és a hétvégi teljes vonalas pótlás idején a pótlóbuszok száma megközelíti a 80-at. A buszok átlagosan 45 másodpercenként indulnak.
Emellett megerősítették a térség kötöttpályás közlekedését.

A 12-es helyett hétköznap 12M jelzéssel a Lehel térig meghosszabbítva, háromkocsis szerelvényekkel közlekednek a villamosok, a 14-es járat pedig 14M jelzéssel sűrűbben és hétvégén is nagyobb befogadóképességű szerelvényekkel jár. A két járat csúcsidőben 3-4 percenként közlekedik majd.

Gyakrabban indítják a Keleti pályaudvarig közlekedő – az 1-es, a 2-es és a 4-es metróra is közvetlen átszállási lehetőséget nyújtó – 20E és a 30-as járatcsalád tagjait is.  Azt ajánlják, hogy a belvárost az utasok a III. kerületi Vörösvári út és Bécsi út környékéről a 19-es és a 41-es villamossal a budai fonódó villamoshálózaton közelítsék meg, míg a kerület északi feléből, illetve a Szentlélek tér vonzáskörzetéből a H5-ös (szentendrei) HÉV-vel, majd a 2-es metróval.

Az Óbuda felől a belvárosba utazók számára a 34-es és a 106-os busz vonalát a Lehel térig meghosszabbították. Rákospalota és Újpalota felől sűrűbben jár az 5-ös és a 7E busz, illetve ajánlott a 1-es metró Mexikói úti végállomásáig közlekedő 25-ös és a 225-ös járat használata is.

A naponta félmillió utast szállító 3-as metróvonal felújítása több ütemben zajlik és várhatóan három évig tart. Az első, Lehel tér és Újpest-központ közötti szakasz felújítása várhatóan egy évet vesz igénybe. A középső (Lehel tér -Nagyvárad tér), illetve a déli (Nagyvárad tér – Kőbánya-Kispest) szakasz felújításának indulásáról még nem született döntés.

Forrás: MTI

ElőzőAggasztó hír érkezett – Brutális földrengés rombolhatja le majdnem fél Európát november 19-én?
KövetkezőBibó Istvánról nyílt kiállítás a Pesti Vármegyeházán
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza