Betört egy tusnádfürdői lakóházba és kirámolta a hűtőszekrényt egy medve – írta szerdán a Székelyhon.ro portál.

A ház lakói a nagy zajra felébredtek (Forrás: Pexels.com)

A szombat hajnalban történt esetről a ház lakója, egy családanya számolt be a portálnak. Elmondta: a medve az ajtót betörve hatolt be a ház konyhájába, ahol kinyitotta a hűtőszekrényt és a zsírt, valamint a kikavart padlizsánkrémet vette ki.

A ház lakói a nagy zajra felébredtek. Amikor a férfi felkapcsolta a villanyt a konyhában, az állat az udvarra menekült a zsákmányolt élelemmel, és ott fejezte be a lakmározást. Az asszony elmondta: hívták a segélyhívó számot, de nem érkezett segítség. Ugyanabban az időpontban ugyanis egy közeli panzióhoz is medvét elriasztani hívták a hatóságokat.

Az asszony közölte, a 12 éves gyermekük nagyon megijedt a házba behatoló nagyvadtól, azóta éjszakánként többször felriad, mert azt hiszi, megint jön a medve.

Európában – Oroszország európai részét leszámítva – körülbelül 17 ezer medvét tartanak számon, amelyből több mint 6800 Romániában él. A romániai medveállomány túlnyomó része, mintegy 5300 példány a székelyföldi Hargita, Kovászna és Maros, valamint a szomszédos Brassó megyében él. Az Olt folyó völgyében fekvő Tusnádfürdőt két oldalról is erdők övezik, a kisvárosban szinte mindennapos az élelmet kereső medvék látogatása.

Forrás: MTI

ElőzőCsukás István, Kiss Anna és Dévényi Sándor kapta a Nemzet Művésze díjat
KövetkezőA régióban először Magyarországon vált elérhetővé a jóindulatú emlődaganat műtét nélküli eltávolítása
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza