A 3-as metró északi szakaszának felújítása miatt pótlóbuszok járnak szombattól a metró vonalán, a munkálatok várhatóan 2018 végéig tartanak. A rekonstrukció első ütemeként várhatóan egy évre lezárják az Újpest-Központ és a Lehel tér közötti vonalszakaszt. Összegyűjtöttünk minden tudnivalót a közlekedőknek.

Szombaton elkezdődik a következő évek legnagyobb fővárosi közlekedési beruházása, a 3-as metróvonal teljes felújítása.

A szerelvények helyett a következő egy évben munkanapokon 20.30-ig a Lehel tér és Újpest-központ között, esténként és szombat-vasárnap pedig a teljes vonalon pótlóbuszok közlekednek.

Az Újpest-Központ és a Lehel tér közötti utazásra a BKK elsősorban a metrópótló autóbuszokat, a metrópótlásban is résztvevő, a Lehel térig közlekedő 12M és 14M villamost, valamint a metró egyes állomásait érintő, azonban a megnövekedő forgalmú Váci utat elkerülő buszjáratok igénybevételét ajánlja. A metró, valamint a metrópótló busz vagy a metrópótló villamos közötti átszállás esetén az utasoknak nem kell új jegyet érvényesítenie. A www.bkk.hu/m3felujitas oldalon a BKK térségekre bontva nyújt utazási ajánlatokat a belváros minél gyorsabb elérésére. A pótlás első napjain a BKK munkatársai a helyszínen is segítik az arra közlekedőket az eligazodásban.

A BKK közlése szerint az Újpest-Központ és a Lehel tér közötti metrószakaszon kizárólag alacsonypadlós, csuklós metrópótló buszok közlekednek, amelyek a lezárt metróállomásokat érintik. Egyes pótlóbuszokkal – az Újpesti lakótelep jobb kiszolgálása érdekében – nem Újpest-Központig, hanem egészen az Árpád Üzletházig lehet utazni. A pótlóbuszok gyorsabb haladását, előnyben részesítését a teljes vonalon forgalomtechnikai módosítások – például buszsáv – segítik majd, továbbá egyes végállomásokon és fontosabb csomópontokban esetleges torlódások vagy járatsűrítési igények esetén forgalomba állítható tartalékbuszok is várakoznak majd. A pótlóbuszok a rendelkezésére álló közúti kapacitás maximális kihasználásával a csúcsidőben rendkívül gyakran, átlagosan 45 másodpercenként indulnak majd.

A szerelvények felújítására vonatkozó tender elindulhat, a felújítás 2015 végére, 2016 elejére befejeződhet.

Tarlós István főpolgármester szerint ennél sűrűbben nem lehet a buszokat indítani. Forgalmukra a városi felszíni közlekedés sajátosságai is hatással lesznek, azaz menetidejük a metróéhoz képest megnövekszik.

További változások is lesznek:

  • A 12-es helyett hétköznap 12M jelzéssel a Lehel térig meghosszabbítva, háromkocsis szerelvényekkel közlekednek a villamosok,
  • a 14-es járat pedig 14M jelzéssel sűrűbben és hétvégén is nagyobb befogadóképességű szerelvényekkel jár. A két járat csúcsidőben 3-4 percenként közlekedik majd.
  • Gyakrabban indítják a Keleti pályaudvarig közlekedő – az 1-es, a 2-es és a 4-es metróra is közvetlen átszállási lehetőséget nyújtó – 20E és a 30-as járatcsalád tagjait is.
  • Az Óbuda felől a belvárosba utazók számára a 34-es és a 106-os busz vonalát a Lehel térig meghosszabbították.
  • Rákospalota és Újpalota felől sűrűbben jár az 5-ös és a 7E busz, illetve
  • ajánlott a 1-es metró Mexikói úti végállomásáig közlekedő 25-ös és a 225-ös járat használata is.

Azt ajánlják, hogy a belvárost az utasok a III. kerületi Vörösvári út és Bécsi út környékéről a 19-es és a 41-es villamossal a budai fonódó villamoshálózaton közelítsék meg, míg a kerület északi feléből, illetve a Szentlélek tér vonzáskörzetéből a H5-ös (szentendrei) HÉV-vel, majd a 2-es metróval.

Autósok figyelmébeAz M3-as metró autóbuszos pótlása érdekében jelentős forgalomtechnikai módosítások bevezetése szükséges a IV. kerületi Árpád úton, valamint a Váci út Árpád út és Lehel tér közötti szakaszán, továbbá a Lehel téren. Az Árpád úton szakaszosan, a Váci út érintett szakaszán pedig végig buszsávokat jelölnek ki mindkét irányban, a gépkocsival közlekedőknek tehát csökkentett forgalmi kapacitásra kell számítani. Ezért aki úti célja megközelítésére nem tud más útvonalat választani, annak – különösen a forgalmasabb időszakokban – tanácsos a megszokottnál korábban elindulnia.

A Váci út forgalmi kapacitásának csökkenésével várhatóan többletforgalom jelenik meg Észak-Budán a Szentendrei úton, valamint az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszán. Ezen útvonalakon a forgalom gördülékenyebb haladása érdekében november 6-tól áthangolják a közúti közlekedést irányító lámpákat:

  • A III. kerületben a Batthyány utca–Szentendrei út útvonalon a közlekedési lámpákat áthangolják, azok 90 másodperc helyett 120 másodpercenként váltanak. Ezzel az intézkedéssel 20 százalékkal több gépkocsi tud áthaladni főirányban az egyes csomópontokon. A forgalom gördülékenyebb haladását segíti, hogy Békásmegyeren a Batthyány utca–Pünkösdfürdő utca csomópontban minden munkanap reggel 6 és 9 óra között a Szentendre felől érkezők nem tudnak majd jobbra, a lakótelep hegy felőli oldala irányába kanyarodni, mert ezáltal érhető el az új lámpaprogram megfelelő hatékonysága. (A Szentendrei útba torkolló mellékirányok forgalmi áteresztőképessége nem változik, de az új lámpaprogram miatt a várakozási idő ezekből az irányokból növekedni fog.)
  • A kerületben a Szerencs utca és az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszának kereszteződésében a jelenlegi 100 másodperc helyett a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban 150 és 180 másodpercenként váltanak a közlekedési lámpák. Az intézkedésnek köszönhetően lényegesen növekedhet majd az M3-as autópálya bevezető szakaszán áthaladó forgalom nagysága. Az új lámpaprogram miatt a Szerencs utca forgalmi kapacitása csökken, ezért helyette a BKK a Szentmihályi út és a Széchenyi út használatát ajánlja.

A II. kerületben a Császár-Komjádi Sportuszoda mögött egyirányúsítják a Frankel Leó út forgalmát: ezen az útszakaszon a gépjárművek nem – csak a mentőautók, a villamosok, a kerékpárosok, a motorkerékpárosok és a taxik – haladhatnak a belváros felé. A korlátozás a közúthálózat forgalomáteresztő képességére érdemi hatással nincs, ugyanakkor az intézkedésnek köszönhetően a budai fonódó villamoshálózaton közlekedő villamosok nagyobb közúti torlódások esetén is gördülékenyen haladhatnak. A Margit körút felé haladó forgalom a Frankel Leó út helyett már tavasz óta az Árpád fejedelem úti autóbuszsávon is haladhat; a Margit híd irányába közlekedőknek a BKK most is ezen alternatív útvonal használatát javasolja. A Frankel Leó út most egyirányúsított szakaszán lévő intézmények az Üstökös utca felől változatlanul megközelíthetők, a Zsigmond tér irányából pedig minimális kerülővel, az Árpád fejedelem útján keresztül érhetők el.

A naponta félmillió utast szállító 3-as metróvonal felújítása több ütemben zajlik és várhatóan három évig tart. Az első, Lehel tér és Újpest-központ közötti szakasz felújítása várhatóan egy évet vesz igénybe. A középső (Lehel tér -Nagyvárad tér), illetve a déli (Nagyvárad tér – Kőbánya-Kispest) szakasz felújításának indulásáról még nem született döntés.

Forrás: inforadio

Képek: bkvfigyelo, eloben.hu, hvg, tenytar

ElőzőÍgy még nem hallottad a klasszikust, nem fogod tudni abbahagyni – VIDEÓ
KövetkezőÚjra találkozik Vlagyimir Putyin és Donald Trump
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza