Jelentősen megváltoztak a cukorrépa-termesztés és a cukorgyártás feltételei szeptember 30., az uniós cukorkvóta megszűnése után.

Kitekintés – a cukorgyárak megszűnése

  • Az 1968-ban bevezetett kvótarendszer az európai termelőknek jelentős támogatást biztosított, ezzel védte az ágazatot az alacsonyabb világpiaci ártól. Ennek megszüntetését célozta meg az uniós cukorreform, amelynek intézkedései 2006. július 1-jén léptek hatályba főként Európában a cukor árának csökkentése, és az unió támogatott cukorkivitelének megszüntetése érdekében.
  • A reform részeként támogatták a cukorrépa-termelőket és cukorgyártókat, akik felhagytak e tevékenységgel, lemondtak a támogatott kvótáról. Az unió 2013-ban döntött a kvótarendszer, az Európai Unió cukorpiaci rendtartása megszűnésének 2017. szeptember 30-i időpontjáról.
  • A tagországok 2006 és 2009 között összesen 5,8 millió tonna cukorkvótáról mondtak el, a teljes kvóta 14 millió tonnára csökkent. Ebből 13,3 millió tonna cukor, a többi izoglükóz volt.

  • Magyarország uniós csatlakozásakor a rendelkezésre álló cukorkvótájának nagyjából 75 százalékáról, 2007 és 2009 között összesen valamivel több mint 300 ezer tonnányi cukorkvótáról mondott le. Az uniós szabályok alapján így kiegészítő támogatásra volt jogosult.
  • A cukortermelés csökkentésének ellentételezésként 2006-2013 között 627 millió euró – 170-180 milliárd forint – uniós támogatás érkezett az országba, amelynek 65 százaléka – 350 millió euró (mintegy 100 milliárd forint) – azokhoz a répatermelőkhöz jutott, akik felhagytak a termeléssel. Valamivel kevesebb, mint 27 százalékot – 169 millió eurót (mintegy 45-50 milliárd forint) – a cukorgyárak kaptak. Ebből az összegből biztosítaniuk kellett a gyár lebontását, a környezet helyreállítását és a dolgozók elbocsátásának költségeit.
  • A reform következménye a kabai, a petőházi, a szolnoki és a szerencsi cukorgyár bezárása volt, csak a kaposvári cukorgyár maradt meg.

Nem a cukorgyártásra lesz hatással

Szakértők szerint a magyar termelés és feldolgozás mennyiségét az uniós cukorkvóta 2017 szeptember 30-i megszűnése érdemben nem érinti, de a cukor árát az EU-ban mérsékelheti, közelíti a világpiaci árhoz.

Azzal, hogy immár korlátozások nélkül termeszthető cukorrépa és állítható elő cukor az unió országaiban Magyarországon várhatóan nem nő majd számottevően a cukorrépa termőterülete, az előállított cukor mennyisége. A cukorrépa-termelés ugyanis csak jelentős állami támogatás mellett gazdaságos – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára az MTI-nek.

Az országban új cukorgyár építésének nincs elvi akadálya, azonban a kvótakivezetés utáni időszakban a termelés gazdaságossá tétele fokozott erőfeszítésekkel és kockázatokkal jár. Az új gyár nagyjából 80-100 milliárd forintra becsült építési költségének megtérülése jelen piaci körülmények között kérdéses – tette hozzá.

Úgy vélte, a cukorkvóta kivezetése nyomán az uniós cukorár mindinkább a világpiaci folyamatokhoz fog igazodni, és várhatóan erősödni fog az áringadozás.

Az ebből fakadó esetleges negatív hatások kivédését szolgálja az uniós piacfigyelő rendszer és a továbbra is rendelkezésre álló intervenciós eszközök, amelyek hatékony alkalmazását a magyar kormány elvárja az uniós intézményektől – tette hozzá.

Magyarországon a cukorrépa termőterületét hosszabb távon a piaci szereplők stratégiája határozza meg, amelyet elsősorban a világpiaci folyamatok függvényében alakítanak ki. A magyar kormányzat mindent megtesz azért, hogy a hazai termesztésnek kedvező jogszabályi környezet – különösen a termeléshez kötött támogatás nyújtásának lehetősége – a jövőben is fennmaradjon, ez ugyanis feltétele az alapanyag megtérülő termesztésének – mondta az államtitkár.

Megjegyezte, hogy a magyar cukorgyártás gazdaságossága a kvótarendszer megszűnését követően elsősorban a cukor világpiaci árától függ majd, ami nehezen jelezhető előre. Ugyanakkor a szaktárca nem számol azzal, hogy akár a termelés, akár a feldolgozás megszűnne Magyarországon.

Ellenkezőleg, az európai cukortermelés volumene becslések szerint mintegy 5 százalékkal nőni fog, így cukorhiánnyal bizonyosan nem kell számolni. Az elmúlt évek kaposvári fejlesztései hatékonyabbá tették az üzem működését, megerősítették helyzetét az európai piacon – jegyezte meg.

A szakértők szerint ugyanakkor felfuthat az izoglükóz gyártása, amihez rendelkezésre áll a szükséges alapanyag, a kukorica.

A feldolgozó kapacitást is bővül, például épül egy feldolgozó üzem Tiszapüspökiben – tette hozzá az államtitkár.

2020-ig van termeléshez kötött támogatás

Kelemen István, a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetsége (CTOSZ) főtitkára az MTI megkeresésére hozzátette: a kvótarendszer megszűnésével a magyar cukorrépa termesztésben és feldolgozásban 2020-ig nem várható változás, mivel addig van termeléshez kötött támogatás, amely évente 8 millió euró – mintegy 2,4 milliárd forint -, a támogatható terület pedig 19 ezer hektár. A várható termeléshez kötött támogatás mértéke ebben az évben hektáronként 144 000 forint.

Kiemelte: idén a kaposvári cukorgyár részére 15 600 hektáron termelnek cukorrépát, amely a gyár alapanyag szükségletét elégíti ki, ezen kívül 2000 hektáron termelnek a horvátországi eszéki és verőcei cukorgyáraknak.

Forrás: inforadio.hu

Képek: promenad, hajduinfo, agroforum, agroinfo

ElőzőFeltörhető a wifi hozzáférési pontokon használt legelterjedtebb titkosítási protokoll, a WPA2. De mit jelent ez a gyakorlatban? (+videó)
KövetkezőBűnügyi sarok: legfrissebb rendőrségi, határrendészeti hírek (+ videó)
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza