A szülők tudták, hogy elérkezik ez a pillanat is, csak azt nem, hogy ilyen hamar.

Ahogyan édesapja, Vilmos herceg az első napokban nyilatkozta, már előre fél attól a naptól, amikor 4 éves kisfia rájön, hogy ez az egész nem alkalmi dolog és minden nap kötelezően menni kell.

Vilmos cambridge-i herceget, a brit trónörökös elsőszülött fiát (b) és kisfiát, György herceget köszönti Helen Haslem iskolaigazgató a londoni Thomas’s iskolában György első tanítási napján, 2017. szeptember 7-én. (MTI/AP pool/Richard Pohle)

Hát, a pillanat elérkezett, Vilmos Milton Keynes fennállásának 50. évfordulóján árulta el az egyik helyi lakosnak, hogy bizony György már nem akar iskolába járni. Ez a helyzet bizony a legtöbb szülőnek ismerős lehet, sok gyermek átesik ezen a dackorszakon. De ki is hibáztatná ezért a kicsiket, bizonyára György is szívsebben játszana otthon kishúgával, Saroltával és édesanyjával, Katalin hercegnével, akit hetek óta a Kensington-palota falai között ápolnak súlyos reggeli rosszulléttel, mely harmadik terhessége alatt talán az előzőeknél is súlyosabb.

A Thomas’s Battersea-t, ahol a trónörökös három hete megkezdte tanulmányait, a jobb londoni iskolákról összeállított útmutató, a The Good Schools Guide “nagy, nyüzsgő, kissé kaotikus” iskolaként ír le, és 17 ezer 604 fontot (csaknem hatmillió forintot) számláz egy tanévre. Biztonsági szempontból is kiemelkedőnek számít az intézmény, amit sajnos nem sikerült bebizonyítaniuk, hiszen egy elvetemült rajongó 24 óra alatt kétszer is betört a suliba, hogy találkozhasson a csemetével.

A nőt letartóztatták, a biztonságiakat megháromszorozták az eset óta, így György nagy bánatára akadály nélkül járhat társai közé.

Forrás: hirado.hu

Kiemelt kép: nepszava

ElőzőRekordszámú – 695 079 fő – látogató a Magyar Nemzeti Múzeum sanghaji bemutatkozásán
KövetkezőEz a 12 hetes kis hajas baba az internet új kedvence
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza