A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitányság 01030/5458/2017. általános számon körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 11 éves Turi Krisztofer eltűnése ügyében.

A fiú 2017. szeptember 20-án a III. kerületi lakcíméről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, a felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

Turi Krisztofer 155 centiméter magas, rövid barna oldalt felnyírt hajú. Eltűnésekor piros felsőt, melegítőnadrágot és edző cipőt viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható Turi Krisztofert felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett hívja az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számát, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság 01080/26923/2017. ideiglenes számon körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 11 éves Murzsa Roland eltűnése ügyében.

Murzsa Roland 2017. szeptember 20-án a VIII. kerületi lakcíméről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, a felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

Murzsa Roland 140 centiméter magas, rövid barna hajú, barna szemű.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható Murzsa Rolandot felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett hívja az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számát, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikét!

A Kecskeméti Rendőrkapitányság a 03010/11197/2017. általános számon körözési eljárást folytat a képen látható Bozó Brigitta eltűnése ügyében.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a 40 éves kecskeméti nő 2017. szeptember 16-án ismeretlen helyre távozott lakásából. Azóta életjelet nem adott magáról, jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen.

Az eltűnt 165 centiméter magas, molett testalkatú, haja vállig érő, festett vörös színű, szeme kékeszöld színű.

Eltűnésekor piros térdnadrágot és fehér pólót viselt.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható nő jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányság a 01130/24599/2017. ideiglenes számon körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 13 éves Lakatos Kitti eltűnése ügyében.

A fiatal lányt utoljára 2017. szeptember 19-én XIII. kerületi lakcíméről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, a felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

Lakatos Kitti 150-160 centiméter magas, vékony testalkatú, haja hosszú, barna.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható Lakatos Kittit felismeri, tartózkodási helyéről információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” számán, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: police.hu

ElőzőBetörtek a berlini rendőrség központjába
KövetkezőÁder János: a vízválság előbb sújthat bennünket, mint az elhatalmasodó klímaváltozás
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza