1964-ben született az ukrajnai Beregszászon. Első diplomáját bölcsészként szerezte 1985-ben az Ungvári Állami Egyetemen majd két évig irodalmat és történelmet tanított. 1992-ben a kijevi Film-és Színművészeti Főiskolán szerezte második diplomáját.
A beregszászi Magyar Nemzeti Színház alapító művészeti vezetője volt. Saját színházán kívül dolgozott még a kijevi Nemzeti Akadémiai Színházban (Leszja Ukrajinka Színház), Szlovákiában és a volt Jugoszlávia színházaiban, valamint 1999 óta Magyarországon is tevékenykedik. 2004-ben a Magyar Állami Operaház főrendezőjévé nevezték ki. Két évvel később a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészeti vezetője, majd igazgatója lett. Számos szakmai díjat nyert, köztük a Mejerhold-díjat a Három nővér rendezésért. 2013-tól a Nemzeti Színház főigazgatója.
- Egri csillagok (2018 ) – Rendező
- Úri muri (2017 ) – Rendező
- Bánk bán (2017 ) – Rendező
- Csíksomlyói passió (2017 ) – Rendező
- A szarvassá változott fiú (Harmadik olvasat) (2016 ) – Rendező
- A Gulag virágai (2016 ) – Rendező
- Tóth Ilonka (2016 ) – rendező
- Csongor és Tünde (2016 ) – Rendező
- Szindbád (2015 ) – Rendező
- Psyché (2015 ) – Rendező
- Körhinta (2015 ) – Rendező
- Isten ostora (2014 ) – Rendező
- Zoltán újratemetve (2014 ) – Rendező
- Tóték (2014 ) – Rendező
- A fehér felhő – mirákulum egy részben (2014 ) – Rendező
- A föltámadás szomorúsága (2014 ) – Rendező
- János vitéz (2014 ) – Rendező
- Három nővér (2013 ) – Rendező
- Tudod, hogy nincs bocsánat (2013 ) – Rendező
- Ballada a két sebzett hattyúról (2013 ) – Rendező
- Mesés férfiak szárnyakkal (2013 ) – Rendező
- Egyfelvonásos komédiák (2013 ) – Rendező
- Liliomfi (2013 ) – Rendező
- Vitéz lélek (2013 ) – Rendező
- BŰN ÉS BŰNHŐDÉS – Rendező
Forrás:
Képek: