Mától (2017. szeptember 1-től) fizetős lesz a parkolás Zuglóban. A XIV. kerületben bizonyos helyeken akár 525 forintot is elkérhetnek óránként azért, ha valaki ott hagyja az autóját – írta meg a Figyelő.

Már több mint egy éve húzódik a parkolási díj bevezetése Zuglóban. Az első tender kiírása után nemsokkal, 2016 márciusában már egymillió forintra büntették a kerületet, mert szabálytalanul írták ki a tendert.

A második, jelenlegi pályázat 204 parkolóóra négy éves üzemeltetéséről szól, azonban a Figyelő cikke szerint ezzel a pályázattal is akadt probléma. Az Átlátszó cikkezett arról, hogy ez a tender is túl van árazva, ugyanis a becsült összegnél drágábban, több mint egymilliárd forintért vitte el a tendert a konzorcium, amelynek ráadásul egyik tagjának köze van a Centrum Parkoló Kft-hez. Ez az a cég, amelynek ténykedése miatt korábban 24 személy került bíróság elé, köztük a VI. kerület volt MSZP-s alpolgármestere, Fürst György is.

Nem csak gazdasági szempontból kétes az ügy

A zuglói parkolás egyébként nem csak gazdasági szempontból kétes megítélésű. A parkolási díj bevezetését támogatók azzal érvelnek, hogy a parkolási zónák kialakítása a helyiek érdeke, hiszen napközben más kerületben élők vagy dolgozók nem fogják otthagyni autójukat Zugló utcáin, ahol fizetni kell.

A másik érv, hogy a folyamatosan az utcákon strázsáló parkolóőrök növelik a közbiztonságot. A bevezetést ellenzők szerint azonban attól, hogy némely utcák fizetőssé válnak, nem fog megoldódni minden probléma, hiszen az ingyenes utcákban továbbra is parkolhatnak majd autósok.

A Figyelő szerint szeptember elsejétől egyelőre nem lehet mobiltelefonnal vagy SMS-sel fizetni a parkolásért, így például az állatkertbe autóval érkezőknek akár többször is vissza kell majd menni az automatához, ha egy délután el akarnak tölteni az állatkertben.

Forrás: MTI/Figyelő

Képek: TóPart Budapest, faktor, index, Interpress Magazin

 

ElőzőAz Egyesült Államok felszólította Oroszországot, hogy zárja be főkonzulátusát San Franciscóban
KövetkezőLehűléssel, csapadékkal kezdődik az ősz
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza