Interjú Klenáncz Szabival, aki szeptember harmadikán, Dömsödön a Levianus Kupán áll rajthoz a Super Buggy versenyautójával, az Autocross Országos Bajnokság ötödik fordulóján.

A Dömsödi Autocross Aréna eléggé ismerős számodra, hisz a pályafutásod alatt jó párszor versenyeztél már itt.

Mielőtt erről kérdeznélek mesélnél az eddigi autocross-os pályafutásodról


– Dömsödön a pálya miatt, Dömsödiként ez volt a legközelebbi autocross pálya hozzám. 2008-ban Kecskés Rolandnak volt egy Mitsubishi Eclipse amivel versenyzett. Általa, illetve a dömsödi brigád által ismertem meg ezt a szakágat. Ez évben édesapám vett egy Junior Buggy autocross autót, ami 600 ccm-es volt. Kettő évig amatőrként versenyeztem vele, aztán 2010-től a Magyar Országos Bajnokságban versenyeztem. Kettő 600 -ccm autóm volt akkor. Többször értem el Európa Bajnoki dobogós eredményeket.

Ezen sikerek után 2012-ben átültem egy S1600-as, Seat Motoros Szöcskébe. 2012-ben Magyar Bajnok is lettem ezzel az autóval úgy, hogy teljes évet futottam az EB-n is junior kategóriában. 2016-ban már Super Buggy-val versenyzem. Ez Mitsubishi EVO VI-os motorral volt szerelve. Próbálkoztam még EVO IX. motoros szöcskével, de nem láttam értelmét.  Édesapám megvásárolt Thomas Anacleto Super Buggyját, ami az EB mezőny topp három autójában benne volt. Kettő darab Suzuki GSX R 1000-es motor hajtja. Ezzel idáig nagyon jól állok a hazai bajnokságban. 2017-ben jelenleg vezetem Super Buggy kategóriát a Magyar Bajnokságban. Nem versenyeztem máshol, illetve nem látom értelmét más szakágban versenyezni. Nem szeretnék sem aszfalton menni, sem egy lassabb autóba átülni.

Van-e kedvenc kanyarod a Dömsödi Arénában?
– Az összes! A legjobb pálya szerintem magyarországon a dömsödi.

Az autocrosst mint szakágat kiknek és miért tudod ajánlani?
– Kevesebb költségvetésből lehet jóízűt autózni. Olyan szintű tempót lehet elérni, mint egy másik autóval másik szakágban ennyi költségvetésből nem valószínű. Elég családias a hangulat. Nagyon sok ismeretséget és barátságot kötöttem ez által az évek folyamán.

 

Milyen versenyzési technikával lehet jó eredményt a dömsödi pályán elérni?
– Full gázon autózás és ésszel való versenyzés. Egy jó rajt, majd a féktávok, kigyorsítások és ideális íveken való autózás vezethet a sikerhez.

Mit szólsz hozzá, hogy újra lesz dömsödön verseny!
– Nagyon vártam, hogy valaki felélessze a pályát csipkerózsika álmából és remélem, hogy Levianus Motorsport csapata és Kis Ádám által, fel fog virágozni a dömsödi autocross.

Mire számítasz az rendezés alatt?
– Minden jóra. Sok nézőt és megelégedett versenyzőket szeretnék látni vasárnap.

Pályakarbantartás történt és történik a versenyig az élvezetesebb küzdelmek végett. Mit szólsz a változásokhoz?
– Szerintem nagyon jó irányban halad. Az is jó, hogy legalább valaki normálisan kezeli a pályát.

Eszközölnek- e változtatást az autón a dömsödi versenyre?
– Nem semmit sem. Marad a jelenlegi beállítás, amivel most a Prerovi Autocross EB-n is indulok, ahol ez az interjú is készül.

Végezetül milyen eredménnyel lennél elégedett és mit üzensz a kilátogató szurkolóidnak és a nézőknek?
– Nyerni szeretnék minden féle képen. Szerintem nagyon jó versenyzés lesz és ez a nézőknek is kedvezni fog, hogy majd a legközelebbi versenyekre is eljöjjenek és szurkoljanak nekem és a sporttársaimnak is.

Fotó: Zoom Digital Team

Szurkoljunk közösen szeptember harmadikán Szabinak és sporttársainak a Dömsödi Autocross Arénában!

Forrás és versenyinfó: Hajósi Miklós

ElőzőSimon István az Extrém Technical Weekenden!
KövetkezőCaptagon – a Közel-Kelet drogja
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza