Autós Országos Gyorsasági Bajnokság – Hankook Racer Cup – Slovakiaring – szombat

Baleset után, Csutié lett a győzelem

Túl vagyunk az Autós Gyorsasági bajnokság szlovákiai állomásának első futamán, ami nem várt eseményekkel volt tűzdelt: állandó pozíciócsere, baleset, szemerkélő eső…

Mint ahogy korábban írtuk, talán ez az a pálya, ahol a rajtpozíciók nem mérvadóak, mind inkább a csapattaktika. A bajnokság élén álló Boldizs Bence indult a pole-ból, elsőségét azonban csak ideig-óráig tudta megőrizni, mert folyamatosan ment az adok-kapok Somogyi Márk, Csuti László és Kismarty-Lechner Gábor között.

Nem volt olyan kör, amikor ugyanaz a pilóta állt volna az élen egészen a hetedik körig, akkor Kismarty vezette a versenyt, amikor az egyik egyenes szakasz végén eltalálták hátulról. A versenybalesetnek minősített helyzetben nagy tempónál kiforgott a pályáról, amikor Boldizs Bence eltalálta oldalról is, így mindketten a sóderágyban végezték. Kismarty-Lechner Gábor olyan szerencsétlenül esett, hogy kétszer tetőn is átfordult, így holnapi indulása még kérdéses.

A váratlan baleset után, Csuti László és Somogyi Márk ott folytatta, ahol előtte, végig előzgették egymást, végül Csuti javára dőlt el a mérleg nyelve, futamgyőzelmet aratott. Somogyi Márk kapta a második helyért járó pontokat, míg az idén újonc Kakuszi Viktor egy fantasztikus teljesítménnyel harmadikként hozta be autóját, ezzel élete első dobogós pozícióját szerezve.

Ez a viadal ismét bebizonyította, hogy a Hankook Racer Cup a gyorsasági szakág egyik legizgalmasabb sorozata, holnap ismét egy futam vár a mezőnyre, ahol az első sorból dr. Incze István és György Gábor várja a folytatást!

Köszönetnyilvánítás: Köszönjük a HIRMAGAZIN.EU online médiának a médiatámogatást!

 

Forrás és képek: Just Creative

ElőzőSelena Gomez hasonmása egy bombázó – bármikor összetévesztenénk őket
KövetkezőÁllatkertek éjszakája augusztus 25-én
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza