Látványosabb tűzijátékkal, színes programokkal és a biztonsági szempontok kiemelt kezelésével készül a kormány augusztus 20. megünneplésére.

A magyar államiság megőrzésének fontosságáról és az ünnepi programsorozat részleteiről volt szó azon a sajtótájékoztatón, amelyet Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója tartott az Országház Vadásztermében 2017. augusztus 10-én.

„A magyar államiság több mint ezeregyszáz éves történetének ünnepe minden időben fontos, de ezekben az években talán fontosabb, mint valaha. Európa és az európai nemzetállamok jövője minden, a kontinensen élőt foglalkoztató kérdés” – emelte ki beszédében Kara Ákos. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára hangsúlyozta: „Az, hogy viharos történelmünk dacára is megmaradt Magyarország, nagyban őseink bátorságán és elszántságán múlott. Ahhoz, hogy Magyarország 2017 után is fennmaradjon és tovább erősödjön, az elsősorban rajtunk múlik.”

„A szervezők idén minden eddiginél színesebb és gazdagabb programokat biztosítanak a nagyközönség számára, és kiemelt figyelmet fordítanak az emberek biztonságára a rendezvény teljes időtartalma alatt” – mondta el az ünnep menetrendjének ismertetése kapcsán Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Az ünnepi események már augusztus 19-én elkezdődnek: immár nyolcadik alkalommal nyílik meg a Magyar Ízek Utcája, amely a Várkert Bazártól egészen a Szilágyi Dezső térig várja a gasztronómia iránt érdeklődőket. Az év talán legnagyobb látogatottságú gasztronómiai eseményén idén is bemutatják és megkóstolható lesz Magyarország Tortája és a Szent István napi kenyér. A rendezvénynek köszönhetően számtalan gasztronómiai különlegesség jelenik meg az ország és a Kárpát-medence minden tájáról, például a karcagi birkapörkölt, számtalan kiváló kézműves termék, gyömbéres kolbász, pálinkakülönlegességek, magyar halkülönlegességek, házi sörök, szatmári töltött káposzta, de malacot is sütnek nyárson a Duna partján. A Magyar Ízek Utcája idén vendégül látja a V4 nemzeteinek gasztronómiáját. A látogatók a magyar ízek mellett ismerkedhetnek a lengyel, cseh és a szlovák étel és italkülönlegességekkel, mutatott rá a vezérigazgató.

Augusztus 20-án reggel fél 9-kor a Kossuth téren kezdődnek meg az ünnepi programok, Áder János köztársasági elnök mond beszédet, és itt avatják fel a frissen végzett honvédtiszteket is, akiket Simicskó István honvédelmi miniszter köszönt.

Látványos légi és vízi parádé várja az érdeklődőket a Duna-parton 10 és 11 óra között, valamint ismét ingyenesen lesz látogatható az Országház 10-től 16 óráig. Az érdeklődők megtekinthetik a Szent Koronát, a Díszlépcsőházat, a Kupolacsarnokot. A program iránt évek óta növekvő, rendkívüli érdeklődés miatt ezen a napon a Seuzo-kincsek látogatására nem lesz lehetőség.

14:30 órakor a Szent István szobornál kerül sor a Kenyéráldásra. 17.00 órakor kezdődik az ünnepi szentmise a Szent István Bazilikánál, majd a Szent Jobb körmenet a Szent István tér-Zrínyi utca – Október hatodika utca – József Attila utca – Széchenyi tér – Zrínyi utca – Szent István tér útvonalon.

Az ünnepi tűzijátékra a hagyományokhoz híven 21.00 órától kerül sor, az eddiginél látványosabb programot láthat majd a közönség. Idén kiemelt figyelmet fordítottak mind a környezetvédelmi, mind a nyári nagy rendezvények miatt megnövekedett közönség biztonsági szempontjaira, ezért új helyszínről: az Országház előtti Duna szakaszról, a Margit híd és Lánchíd között három uszályról, valamint a Lánchídról lövik ki a tűzijáték rakétáit. Ez a változtatás mind biztonsági, mind látványtervezési értelemben új lehetőségeket tartogat magában, hangsúlyozta Guller Zoltán. A Dunán mintegy 1000 méter szélességben, illetve a Lánchídról fellőtt rakétákat legjobban a Duna két partján, a Margit híd és Lánchíd közötti rakpartokról lehet majd élvezni.

A Petőfi Rádióval együttműködésben készült el az ünnepi tűzijáték zenei aláfestése, melyben olyan oratórikus, szimfonikus zeneművek fognak felcsendülni, amelyek ismerősek lehetnek mindannyiunk számára, mondta el Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója.

Az emberek megfelelő biztonságára a rendezvény teljes időtartalma alatt idén is az Operatív Törzs felel, munkáját Kara Ákos irányítja. Az államtitkár ezzel kapcsolatban elmondta: „A tűzijáték telepítése augusztus 14-én kezdődik, majd folyamatosan zajlik több helyszínen a biztonsági előírások maximális figyelembevételével. Csak a telepítést 30 pirotechnikus végzi, ám az ünnepi tűzijáték előkészítésében további 25-30 szakember is részt. A tűzijáték bármelyik pillanatban egyetlen gombnyomásra leállítható.”

A Magyar Pékszövetség elnöke, Septe József mutatta be az idén már hetedik alkalommal megrendezett Szent István-napi kenyérverseny győztesét, a Görböcöt, a Kurdi Family Pék Kft. mestermunkáját. Pataki Ádám, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének ügyvezetőségi tagja és Bechmann György cukrászmester az idei országtorták versenyéről adtak tájékoztatást. Magyarország Tortája idén a Balatoni Habos Mogyoró lett, amit Vaslóczki Orsolya készített. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt pedig a budapesti Zazzi Cukrászda Pöttyös Panni névre keresztelt alkotása lett.

Forrás, képek és videó: kormany.hu (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium; Kommunikációs Főosztály)

ElőzőRövid áttekintés az „ingatlanpiac”-ról..
KövetkezőMásodfokú riasztás a heves szél miatt
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza