A magyar fagylaltok taroltak  a világ élelmiszeripari oscarjának számító Great Taste Awards-on: a zsűri összesen 4 csillaggal jutalmazta a Bonbonier Csokoládé Manufaktúra három különböző ízű fagylaltját, amelyek megkóstolhatóak a cég nemrégiben nyílt Király utca 38. szám alatti üzletében.

Ez az eredmény különösen annak fényében kiemelkedő, hogy magyar fagyi még soha nem nyert semmit a világ legkiemelkedőbb ízversenyén.

A legfinomabb fagylaltnak a vilmoskörte vaníliával sorbet fagyit választották, két csillaggal jutalmazta a zsűri a kompozíciót. A GreatTasteAwards indoklása szerint ez egy kedves szorbé fagyi, ahol a körte csodás illata selymes textúrával párosul, és amelyben a citrom és a vanília ízek különleges mellékzöngét biztosítanak. Friss, különleges kompozíció, amelyben nem túl tolakodó a körte ízvilága.

A kétcsillagos fagylalton kívül a Bonbonier praliné és vanília fagyijai is nyertek egy-egy csillagot. A halványkávé színben játszó, könnyed, krémes, pirított mogyoróval készült praliné fagyi krémes textúráját és finom ízvilágát emelték ki, míg a vanília fagylaltnál a zsűri a krémes állagot, frissítő mivoltát értékelte.

Ez utóbbi győzelme különösen annak fényében jelentős, hogy a világ legkedveltebb fagyiíze a vanília, amelyet szinte minden országban, mindenhol készítenek.

A Bonbonier Csokoládé Manukfaktúra chocolatierje, Erdélyi Nóra elmondta:

Nagyon örülünk ezeknek a díjaknak, hiszen a fagylalt egy teljesen új terület a cég életében. A bonbonokkal és csokoládékkal már több évben több díjat is nyertünk, de idén először neveztünk fagylaltokkal. Nemrégiben nyílt meg a Király utcában a Bonbonier első üzlete, ahol a klasszikus bonbonok és csokoládék, nyalókák mellett természetesen a nyári időszakban fagylaltot is kínálunk. Ennek nyomán születtek a fenti díjnyertes fagyik is és büszkék vagyunk, hogy a világ egyik legrangosabb gasztroversenyének számító Great Taste Awardson már az első évben ilyen sikereket értünk el.

A Great Taste Awards az angol Fine Food Céh által szervezett verseny, amelyet egyszerűen csak az élelmiszeripar Oscarjaként emlegetnek világszerte. 2017-ben több mint 12 ezer darab terméket neveztek számtalan kategóriában – a tejtermékektől kezdve a hús és borféleségeken keresztül a csokoládékig és a hűtött finomságokig –, ezekből kategóriánként csak néhány finomságot jutalmaztak csillagokkal. Az 500 fős zsűri 62 napon keresztül kóstolta az egyes kategóriák nevezett termékeit, míg kialakult a csillagosok köre.

A szervezők szerint a Grate Taste csillagjai és logója tulajdonképpen egy jelzés a fogyasztók felé mindenhol a világon, hogy kiemelkedő minőségű és ízvilágú terméket vásárol. Bár több magyar cég is rendszeresen jól szerepel a Great Taste megmérettetésén, a fagylalt kategóriában idáig még senkinek nem sikerült nyernie a hazai termékek közül.

 

Forrás: 24.hu

Képek: 24.hu, anawalls, kepguru, lady.qip.rucuisineaz.com

Előző2100-ra lakhatatlanná forrósodhat a Földnek az a része, ahol ma az emberiség ötöde él
KövetkezőKiszivárgott az iPhone 8 szokatlan külseje
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza