Egyre több a támadás mentőápolók ellen az utóbbi időben. Szerda reggel Nyírlugasnál törte el egy páciens az ápoló csuklóját, azonban ennél véresebb esetek is történtek a közelmúltban annak ellenére is, hogy ez nem tartozik a legkifizetődőbb bűncselekmények közé

Ismét mentőre támadt szerda reggel egy olyan ember, akihez mentőt hívtak Nyírlugoson. A férfi a mentőautóban agresszívvé vált, megtámadta a vele egy légtérben utazó ápolót, akinek a csuklója megsérült. A férfi nemcsak a rajta segítő ápolót károsította, az autóban a jobb hátsó ülés támláját letépte, és a kárpitot megrongálta.

Az egység rendőri segítséget kért, csak így tudták a beteget elszállítani a kórházba, ott a mentős sérülését megröntgenezték, és kiderült, hogy a dulakodásban a férfi csuklója eltört, így az ápoló nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A reggel történt támadás azonban nem egyedi, és nem a legdurvább eset.

Szomorú tendencia 

Nem sokkal több mint egy éve egy mentőautó éppen a Heim Pál Gyermekkórház mellett haladt el, amikor az abban fekvő beteg hirtelen agresszívvá vált, és ahogy az események során kiderült, kés is volt nála, amellyel hasba szúrta a mentőápolót. A férfi annyira súlyos sérülést szenvedett, hogy életmentő műtétet kellett elvégezni rajta. Erről a hirado.hu-nak már Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője beszélt, hozzátéve, hogy a szervezetet évente mintegy egymillió esethez hívják ki, és az esetek nagyjából tíz százalékánál fizikai bántalmazások is történnek.

„Bizonyára sokan gondolják, hogy ez nem egy nagy szám, azonban ezeket az eseteket látva, azt gondolom, hogy ez egy nagyon szomorú tendencia. Emellett nem beszéltünk még azokról az atrocitásokról, amelyek már szinte mindennapossá váltak a mentősökkel szemben” – részletezte a szóvivő.

Az esetleges agresszióval egyébként a szakmabelieknek számolniuk kell, hiszen az adódhat különböző betegségekből is. A pszichiátriai eseteknél például sokszor előfordul, hogy a beteg tévképzetekben él, és azt hiszi, hogy meg akarják ölni, így hát természetesen ellenkezik.

Sokszor az alkohol és a drog a hibás 

Az utóbbi időben azonban nem a pszichiátriai esetek miatt ugrott meg az agresszív esetek száma. A tipikus történetek közé tartozik az is, hogy egy földön emberhez hívják ki a mentőket, aki nem mozog, nem beszél, alig mutat életjeleket. Amint kiérnek a mentők, kiderül, hogy a páciens talán túlságosan is a pohár fenekére nézett.

„Az alkohol és az egyéb tudatmódosító szerek különösen agresszívvá tehetik az ember. Ők ilyenkor nem mérlegelnek, eszükbe sem jut, hogy valaki segíteni akar nekik. Ez a helyzet tipikusan a nyuszikás viccre hajaz: ha van sapka a fején, az a baj, ha meg nincs, akkor meg az a baj. Egyébként szaknyelven ezt célkereső agressziónak nevezik” – ecsetelte Győrfi Pál.

Azonban nemcsak az alkohol tartozik a tudatmódosító szerek csoportjába. Egyre több olyan esettel találkoznak a mentők, amikor a páciens feltehetően dizájnerdrogot fogyasztott. A mentőautóban nincsenek eszközök arra, hogy drogtesztet végezzenek, azonban aki már több ilyen esetet látott, könnyen észreveszi a betegen.

A dizájnerdrogok fogyasztása kétféle reakciót válthat ki az emberekből. Az egyik az úgynevezett „omnipotencia érzés”, ami röviden azt jelenti, hogy a páciens úgy érzi, hogy mindenre képes, olyan, mintha korlátlan erőre tett volna szert. Aki így érez, azért inzultál, mert erősebbnek érzi magát mindenkinél.

A másik eset az úgynevezett „paranoiás szorongás”. Aki ebbe az állapotba kerül, azt gondolja, hogy bántani akarják, ezért foggal-körömmel harcolnak életükért, csakhogy pont nem a segítő szándékú, jó emberrel kellene ezt tenni.

Akár öt évet is kaphat a beteg 

Bárhogyan is, a büntetés alól csak nagyon keveseket lehet felmenteni. Amikor mentőápolóra támad valaki, akár pszichiátriai beteg, akár alkoholos, vagy drogos befolyásoltság alatt van, az hivatalosan közfeladatot ellátó személy elleni erőszaknak számít. Ez azt jelenti, hogy a bűncselekmény akár szándékos, akár nem, olyan következményekkel jár, mintha egy rendőrrel szemben viselkedett volna agresszívan, és ezért akár öt év szabadságvesztésre is ítélhetik a pácienst, függően a bántalmazás súlyosságától.

hirado.hu