razga
2015. 05. 28. – 13:06
forrás: MTI

Rázga Miklóst, a teátrum jelenlegi vezetőjét választotta meg a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának a város közgyűlése csütörtökön.
Páva Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) a zárt ülésen meghozott határozatot ismertetve elmondta, hogy a döntés értelmében a vezető 2016. február 16-ától újabb öt éven át töltheti be a tisztséget. A direktor Gulyás Dénes operaigazgatóval és Vincze Balázzsal, a Pécsi Balett igazgatójával közösen fog dolgozni a továbbiakban is.

A régi-új igazgató a döntést követően elmondta: a teátrumban elmúlt években elért eredményeknek tudja be újbóli kinevezését, éppen ezért teljes koncepcióváltást nem tervez a színháznál, folytatni szeretné a korábban megkezdett munkát, szeretné még inkább kiszolgálni a közönséget.

Kitért arra, hogy a társulat bővítése és a további műszaki fejlesztések a legfontosabb feladatok között lesznek a jövőben is a teátrumnál, ez pedig a jelenleginél nagyobb pénzügyi mozgásteret kíván. Hozzátette: szeretné, hogy a színház nyitott maradjon az igényekre, s minél több fiatal járjon az előadásokra.

A Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) korábban arról tájékoztatott, hogy Rázga Miklós igazgatói pályázata tartalmazta a 2015/2016-os színházi évad műsortervét is, amely szerint a PNSZ hat nagyszínházi és hét kamaraszínházi bemutatóval számol.

A nagyszínházban látható lesz Kálmán Imre Marica grófnő című operettje és Peter Shaffer Amadeus című darabja Méhes László, valamint Weöres Sándor Holdbeli csónakosa Almási-Tóth András rendezésében. Színpadra kerül A hattyúk tava, Csajkovszkij népszerű balettje Bozsik Yvette koreográfiájával, továbbá Tennessee Williams műve, A vágy villamosa Rázga Miklós rendezésében.

A közönséget emellett egy kétrészes, Nagy Viktor által rendezett operaelőadásra is várják. Az első részben Pietro Mascagni Parasztbecsület című operájának lesz a bemutatója, a másodikban pedig Faragó Béla új egyfelvonásos operájának, amelyet a zeneszerző Háy János librettójára komponál a Mascagni-mű magyar parafrázisaként.

A kamarában Ulrich Hub Nyolckor a bárkán című családi előadása Koleszár Bazil Péter, Füst Milán Boldogtalanok című műve Funk Iván, Szálinger Balázs Becsvölgye című darabjának ősbemutatója Soós Péter rendezésében tekinthető meg.

Antoine de Saint-Exupéry klasszikusa, A kis herceg a Pécsi Balett meseelőadása keretében, Beck Zoltán zenéjére, Vincze Balázs koreográfusi munkájának köszönhetően elevenedik meg, Jordi Galceran A Grönholm-módszer című művét Horgas Ádám állítja színpadra, a Pécsi Nyári Színházzal közös produkciónak, Ray Cooney Vészhelyzetben (Családban marad) című darabjának pedig Böhm György lesz a rendezője.

Az évad során lesz a kőszínházi bemutatója a Pécsi Nyári Színház és a Pécsi Balett 2013-as nagy sikerű, A Jó, a Rossz és a Colos című táncbohózatának. A darab rendezéséért Vidákovics Szláven, a koreográfiájáért Vincze Balázs felel.
A pécsi önkormányzat idén februárban döntött az igazgatói pályázat kiírásáról, tekintettel arra, hogy Rázga Miklós megbízatása a jövő év február 15-én lejár. A poszt betöltéséért hárman pályáztak: a jelenlegi direktor mellett Romvári Gergely dramaturg, díszlettervező és Dózsa László színművész jelezte, hogy indul a pályázaton.

hirmagazin 2015 05 28 153443

Rázga Miklós (k) Krónikamondó szerepében Balogh Elemér – Kerényi Imre – Rossa László Csíksomlyói passió című előadásának próbáján a Pécsi Nemzeti Színházban 2015. március 4-én. MTI Fotó: Sóki Tamás

Az idén 439,9 millió forint állami művészeti és fenntartói hozzájárulásban és 280 millió forint önkormányzati támogatásban részesülő Pécsi Nemzeti Színházzal szemben elvárás volt korábban, hogy évadonként legalább 280 előadást kell tartania és minimum 80 ezres fizetőnéző-számot szükséges elérnie.

Rázga Miklós a közelmúltban tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a teátrum produkcióira az előző évadban mintegy 120 ezren voltak kíváncsiak, kétszer annyian, mint öt évvel ezelőtt. A kihasználtság ezzel együtt 67-ről 92 százalékra, az előadásaik száma 247-ről mintegy 450-re emelkedett.

Rámutatott, a nézőszám növekedéséhez hozzájárult, hogy több gyermek- és ifjúsági darab került műsorra, és népszerűbbek lettek a balett- és operaelőadások, amelyeket 2010-ben még 7-8 ezren, az előző évadban már 20 ezren tekintettek meg.