Brit sajtóértesülések szerint bizonyítható, hogy a manchesteri terrorista a bárki által hozzáférhető YouTube-on és egyéb honlapokon tanulta meg, miként kell egy bombát összerakni.

Salman Abedi május 22-én egy Manchesterben tartott koncertet követően az egyik kijáratnál robbantotta fel magát. A merénylet során 22-en meghaltak. Sokakban felmerült a kérdés, honnan szerezte be Abedi a bombához szükséges kellékeket, és kitől tanulta meg összeszerelni azokat.

Az utóbbira úgy tűnik, hogy megvan a válasz – írja az express.co.uk. A nyomozók arra jutottak, hogy Abedi a világ legnagyobb ingyenesen hozzáférhető videó megosztó portálján, a YouTube-on tanulhatta meg a bombakészítést. Az amerikai portál szóvivője azt mondta, hogy tiltják a bomba összeszereléssel kapcsolatos tartalmú videókat, ezek ugyanis ellentétesek aYouTube szabályzatával. Az ilyen videókat rendszerint pár órán belül el is távolítják az oldalról.

Több ezer alkalmazottunk van, akik folyamatosan a tiltott tartalmakat próbálják kiszűrni

– mondta a szóvivő. Ha igazak a sajtóértesülések, akkor nagyon úgy tűnik, hogy valahogy mégis homokszem került a gépezetbe.  

Forrás: Ripost