A 2017-es év a bizonytalanság éve Európában. Az eurozóna-krízis, az Európai Unió végtelen kihívásai és a nemzeti választások alatt eluralkodó indulatok azonban jelentéktelennek tűnnek a kontinens politikájának szerkezeti változásait nézve, melynek veszélyeiről az európai országok és szövetségeseik valamiért nem vesznek tudomást.
Európa már évtizedek óta csábítja magához a külföldi munkaerőt. A bevándorlóknak előbb munkát ajánlanak, majd a családjuk is követheti őket. De ahogyan Angela Merkel német kancellár is megfogalmazta, arra senki sem számított, hogy mindannyian itt maradnak.
Márpedig a vendégmunkások nem mentek sehova. Egyre többen érkeztek Európába, még akkor is, mikor már nem maradt munka. Az európai társadalmak politikai döntéseikből feleszmélve multikulturális társadalmaknak kezdték hívni magukat – pedig valójában nem is ismerik a szó valódi jelentését.
Támaszthat elvárásokat egy multikulturális társadalom az újonnan érkezőkkel szemben? Vagy ez már magában egy rasszista megközelítés? – kérdezi elemző cikkében a Wall Street Journal írója.
A kétezres évektől kezdve megnőtt a legális és illegális bevándorlás Európa felé. Törökországból és Észak-Afrikából rendszerint illegális úton, hajón érkeztek, érkeznek a bevándorlók. A szíriaiak a polgárháború elől menekültek Európa felé, őket követték a szub-szaharai, észak-afrikai, közel-keleti és távol-keleti migránsok.
A mai címlapokról már szinte eltűntek a migrációs válsággal foglalkozó cikkek, pedig a krízis változatlan: egy átlagosnak számító hétvégén közel 10 ezer ember érkezik az olasz szigetekhez. Mégis hová mennek ezek az emberek? És mit akarnak, mik az elvárásaik? És Európa mit várna el tőlük?
Ezek megválaszolása azonban céltalannak tűnik, ha nem térünk ki a legfontosabb kérdésre: Miért döntött úgy Európa, hogy befogadja a világ elszegényedett és kisemmizett embereit? Miért határoztunk úgy, hogy nálunk otthonra lelhetnek a háború elől menekülők, vagy csupán a jobb élet után vágyók?
Bűnösnek gondolja magát az egész kontinens
A befogadás okait részben az európai történelemben kell keresnünk, persze nem utolsósorban a hatalmas német bűntudatban, ami az egész európai kontinensre átterjedt. Még az Egyesült Államokat és Ausztráliát is megfertőzte, akikkel közös kultúrát ápolunk. Európa elhitte azt azokat a vádaskodásokat, melyek alapján nem csupán bűnösök vagyunk, de büntetésként ránk hárul a társadalmi rendszerünk teljesen átformálása – vélekedik a szerző.
Meglátása szerint sokan az elöregedő európai társadalom veszélyeivel érvelnek, ők az őszülő lakosságot új emberekkel, Európán kívülről érkező bevándorlókkal frissítenék fel. Bár Eritrea helyett esetleg a munkanélküli Görögországból is érkezhetne a német munkaerőpiac következő generációja, a bevándorlást támogató politikusok szerint igenis szükség van az olyan alacsony képzettségű munkásokra, akik nem beszélik a nyelvünket. Állításuk szerint ezek az emberek érdekesebbé, színesebbé teszik a kultúránkat – mintha Dante, Wren és Back kultúrája kihalófélben lenne.
A színesebb és érdekesebb kulturális “hozománynak” azonban árnyoldalai is vannak. A muszlim országokból érkező bevándorlók adta problémák közül a terrorizmus jelenti a legnagyobb veszélyt Európára nézve. De azok, akik megkérdőjelezik a muzulmánok befogadását, általában rövid és egyhangú válasz kapnak: a globalizáció elkerülhetetlen, mi sem maradhatunk le.
Együtt az öngyilkossághoz vezetnek
Ezek az ösztönök együttesen az öngyilkosság alkotóelemei, előrevetítik egy kultúra vagy egy egész kontinens önmegsemmisítését. Az európai politikusok dühösen bizonygatják, hogy a változás működni fog, de a mostani iram egy ismeretlen utat vetít előre.
De a szerző szerint a kérdés még nincs eldöntve. Elképzelhető, hogy az európai emberek nem törődnek bele vezetőik “ösztönös” döntéseibe. Idén 10 európai országban végeztek el egy olyan közvéleménykutatást, ahol megkérdezték a lakosságot: megakadályoznák, hogy muzulmán migránsokat fogadjon be az országuk? A tíz országból nyolc igennel válaszolt, Franciaország és Németország is a muszlimok befogadása ellen döntött.
Az elmúlt évtizedek alatt Európa kapkodva próbálta újraálmodni a kontinens értékeit és céljait. De ahogy bekopogtatott hozzánk a külvilág, tudatosan sokszínűvé váltunk. De a terrorcselekmények és a migránsáradat növekedésével a közvélemény a politikai elit ellen fordult. Manapság már csak az elit szállóigéje a sokszínűség, azoké, akik váltig állítják, hogy csak az nem szereti a sokszínűséget, aki még nem tapasztalta meg. A következő évek harca pedig arról fog szólni, hogy ki lesz hajlandó csatlakozni hozzájuk.
forrás: hirado.hu / Wall Street Journal
